Pokolból hörög az új AMG-Merci

2018.02.22. 11:54

Néhány napja írtunk a Mercedes hamarosan érkező négyajtós kupéjáról, amelyet a Porsche Panamera ellenfelének szánnak. Az eddig látott kémfotók után az autót végre mozgásban látni, ráadásul egyből nyélen hajtva, a Nürburgringen. A felvétel még tavaly júniusban készült, ám érdekes módon nem kapta fel a sajtó: 

Az autón még mindig álcafólia van, tehát az alapos megnézéssel még a Genfi autószalonig mindenképp várni kell, ellenben az látszik, hogy dinamikában nem lesz hiány. A jellegzetes röfögve daráló V8-as hangot nehéz bármivel összetéveszteni, valószínű, hogy ez még a tisztán benzines alapmodell, hiszen a csúcs, hibrid változat csak jóval később mutatkozik be. Nem mintha ez gyenge lenne, a négyliteres biturbó legalább 600 lóerős lesz, és amilyen vehemenciával vitte a GT C Roadstert, nem valószínű, hogy a valamivel nagyobb kaszni gondot okozna neki. 

A videón még látszik a fékezésél kiemelkedő hátsó légterelő, és szerencsés módon pont egy Porsche Panamerát előz meg, így látszik, mennyire hasonlóak az arányai. Sok a kérdőjel a bemutatóig, de egy dolog biztossá vált, mégpedig a név: AMG GT Coupe.