Gigaellenőrzés: a buszokkal és teherautókkal kezdik

2018.02.28. 10:56

Az Európai Unió huszonnyolc tagállamának részvételével egy időben zajlanak a TISPOL, vagyis az európai közlekedésrendészeti szervezetek hálózata által koordinált nagy ellenőrzések, melyek közül az idei első február 26 és március 4 közt zajlik. Ezúttal az autóbuszokat és a teherautókat állítják félre Magyarországon is és nem csak a rendőrség végez ellenőrzéseket.

DSC 0561

A nemzetközi szervezet akciói ezúttal azt szeretnék kideríteni, hogy mennyire tartják be a sofőrök a pihenőidőt, milyen állapotban vannak a legnagyobb járművek, illetve mennyire szabályosan rögzítik a rakományt a teherautókon. 

Aki belefut egy TISPOL ellenőrzésbe, az hosszú várakozásra számíthat, hiszen a letereléses akciókon helyben dől el, hogy csak a papírokat nézik-e át a rendőrök, vagy rögtönzött műszaki vizsgát indítanak a közlekedési hatóság emberei, esetleg bekapcsolódik az adóhatóság is.

A baleseti statisztikák szerint a teherautók az összes személyi sérüléses közlekedési balesetnek csak mintegy 8-9 százalékát okozzák, az autóbuszok pedig egyet, de ezek a járművek nagy rombolóerővel bírnak, nagy kockázattal jár a jelenlétük az utakon, ezzel indokolható a TISPOl napokban zajló akciója.