Erősebb MX-5 érkezik?

2018.03.02. 15:22

A Mazda MX-5 nem a sebességet, hanem az élményt helyezi előtérbe, vagyis nincs hajmeresztő tempó, ellenben az illúziója megvan. A könnyű kaszni, a jó futómű, és a remek súlyelosztás miatt a jelenlegi modell 135 és 155 lóereje is bőven elég. Viszont most belengettek egy 180 lóerős változatot. 

DSC03697

Az aktuális, ND MX-5-öt már harmadik éve gyártják, azaz közeleg a modellfrissítés ideje. A jelek arra utalnak, hogy 2019-ben érkezik a ráncfelvarrott autó, és most az amerikai közlekedési hatóságnak benyújtott dokumentációkban az látszik, hogy egy 180 lóerős változat is forgalomba kerül. Korábban már ejtettek el morzsákat arról, hogy érkezik egy gyorsabb MX-5, de akkor még az eleve szerény súly további faragásáról lehetett hallani.

Arról most sincs hír, hogyan izmosítják fel az autót, három forgatókönyv is bejöhet: az egyik, hogy a mostani kétliteres, 155 lóerős motort alakítják pörgősebbre. Ez logikusnak tűnik, hiszen vannak benne tartalékok, külsős tuningcégek, mint az angol BBR már most is két lépcsőben növeli a kétliteres motor teljesítményét: a vezérlés átprogramozásával 180 lóerőre, míg valamivel több pénzért már vezérműtengelyeket és egyéb hardvereket is kicserélnek, így 200 lóerő feletti teljesítményt érnek el.

DSC 0939

A másik lehetőség a még fejlesztés alatt álló Skyactive X motor bevetése, kérdés, hogy ezt megtartják-e a takarékosságra kihegyezett modellek számára, vagy lesz-e neki egy sportosabbra hangolt változata. Igazán érdekes technológia, kattintsanak érte.

DSC 0979

A harmadik lehetséges megoldás a turbófeltöltés alkalmazása. Ez azért nem tűnik valószínűnek, mert a gyár jelenleg nem fejleszt turbós benzinmotort, és az MX-5 irányelvekkel sem kifejezetten fér össze, hiszen ebben a kategóriában az igazán őszinte élményt a szívómotor adja. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy az MX-5-ből már létezett egy kisebb szériában gyártott turbós változat. Ez volt második generációs (NB) MX-5 Mazdaspeed kiadása 2004-ben, itt az 1,8-as motort mindössze 0,6 bar nyomással töltve pont 180 lóerősre húzták.

DSC 0994

Az már persze más kérdés, hogy valóban szükség van-e egy erősebb MX-5-re, de akinek kell, már most is hatalmas tuning-kínálatból válogathat. Lehet, pont arról van szó, hogy a Mazda nem szeretné, ha a vevő külsős cégeknél hagyná a tuningra szánt pénzt, hiszen jobban jár, ha az erősebb  változatot eleve a gyártótól veszik meg a vevők. Akárhogy is, az biztos, hogy a legolcsóbb, leütött, használt MX-5 is komoly élményt ad, de erről már írtunk is sokat.