Ilyen lesz a jövő WRX Imprezája

2018.03.06. 16:46

2013 óta mindig egy-egy Viziv tanulmánnyal vezetik be a Subaru kínálatának következő modelljét, nincs ez másként 2018-ban, a Genfi Autószalon idején sem. Az aktuális koncepció egy kombiszerű, kompakt kocsit vetít elénk, így nem nehéz belelátni a 2007-ben utód nélkül megszűnt Impreza kombi távoli leszármazottját.

2020-ra várható a szériamodell, és ha hinni lehet a gyári forrásoknak, akkor azon is megtalálhatók lesznek a tanulmányt olyan látványossá tevő formai elemek. Mert ez talán ennek a tanulmánynak a legfontosabb újdonsága: egy Subaru, ami végre jól néz ki. Karakteres arc a jól ismert légbeömlővel, éles vonalak és a megfelelő helyen kellemes domborítások jellemzik a Viziv Tourert. 4775 milliméter, ami már feszegeti a kompakt méretosztály határait, de ugyanazon a Global Platform nevű műszaki alapokon nyugszik, mint az aktuális Impreza, és amely jelentős javulást hozott a karosszéria merevségét illetően.

Ez persze azt is jelenti, hogy tovább él a márka két meghatározó és tradicionális műszaki megoldása: a bokszer motorok és a szimmetrikus összkerékhajtás is, ami a japánok ralis sikerei óta beégett a rajongók tudatába. Ugyanakkor elképzelhető, hogy hagyományosabb, soros hengerelrendezésű benzinmotorok és azokat kiegészítő elektromos hajtás is megjelenik az újdonságban, mivel a márka vásárlói közül egy jelentős százalék nem vágyik a bokszermotorra. A Global Platform lehetővé teszi a Subaru EyeSight nevű technológiai megoldásainak beépítését is. A japánoknál ez az összefoglaló neve a vezetési segédleteknek, amelyek között az automatikus vészfékezés, az oldalütközésre figyelmeztető jelzés vagy a vezető fáradságát figyelő és arra figyelmeztető asszisztens található meg.

Rengeteg további friss tartalom a genfi szalonról:

Keresztben a sikoltó családdal
435-tól 639 lóerőig szerénykednek a nyomorult teljesítményadatok, szánalmas, 3,1-4,4 másodperces nullaszázakról beszélünk, és ha ezek után még bírja gyomorral a família, van drift gomb is.
Toporgó jövő
Ha egy marslakó a genfi szalon alapján ismerné meg a földi autós kultúrát, simán hihetné, hogy mi, emberek csupa elektromos és hidrogénhajtású kocsival járunk. Képeinken a másik világ.