Ceed kombi: ez akkora, mint egy Octavia!

Genfi Autószalon 2018 – Kia Ceed kombi és Rio GT

2018.03.07. 11:31

Az új Ceeddel a Kia nemcsak túl akar nőni a régi – elég nagy – árnyékán, hanem úgy tesz, mintha át is akarná ugrani azt egy szaltóval. Alig pár hete vezettük már az új ötajtós alapmodellt, s a négyre tervezett készletből máris itt a második forma, a kombi.

Ártatlanul felcaplattam a dobogóra, hogy pár alibi képet azért lőjek erről az újdonságról is, a majdjóleszmégvalamire-rovatba, mert hiszen egy kombi annyira nagyot nem tudhat gurítani azután, hogy a fő modellt bemutatták. Motorok ugyanazok, elektronikai arzenál azonos, ha valamiben, hát vezetésben lehet különbség, mert a nagyobb tömeg, testesebb bódé és a kicsit nyilván átalakított hátsó futómű miatt simán több lehet a zaj, ügyetlenebb a kanyarképesség. Vezetni meg itt nem lehet az egy szem példányt, akkor hova erőlködjek?

Csakhogy elkaptak a kiások és belenyomták a fejem a lavórba. Én meg megvilágosodtam. Ez itt egy prototípus, amelyen még nem minden néz ki úgy, ahogy 2018 negyedik negyedévében majd először a vásárlókhoz kerül, például a burkolatok elég silányak itt hátul, miként a szőnyegek sem ütik meg a Möbelix alsó szintjét. De egy előautón nem is ilyeneket nézünk, hanem a funkciókat.

600, hatszáz, azaz sechshundert liter a csomagtartó. Nem, nem kibővítve, hanem alaphelyzetben. Ez borzalom, ez égbekiáltó, ez pofátlanság a többiekkel, szemben, mert ennyi litert nem illik kínálni, ezt úgy hívják, behozhatatlan piaci előny. Ilyet az Octavia-félék szoktak tudni, csakhogy azt eleve úgy tervezték, hogy fogtak egy óriási puttonyt, és az elejére biggyesztettek valami autót. Ez meg itt, egészen a hátsó ülések támlájáig egy rendes Ceed, csak utána kezdődik a pazarlás.

Még érdekesebb, hogy ledöntött ülésekkel, nagyon halkan, valami 1780 literről rebesgetett a kiás mérnök, de „ez még hitelesítésre vár, mert még csak a mi belső adatunk” - mondta. Nem elég, hogy ilyen gyilkos számokkal dobálóznak, de tud még egy-két érdekességet a Kia Ceed Sportwagon, ahogy hívják.

Például motoros a csomagtérajtaja, tehát mostantól elmaradhat a kézpiszkolás. A hátsó üléssorának támlája 40:20:40 arányban, három részben dönthető. Sín van a csomagtartó padlójában, amelybe Audi-stílusú csomagtérrendező korlátrendszert lehet tenni. Abban a padlóban pedig még van két további rekesz is (ezek térfogatát nyilván beleszámolták a 600 literbe, mert akkora csodák azért nincsenek), egyik csak ilyen ezmegaz-tároló, az van beljebb, a másik viszont arra való, hogy a csomagtérrolót teljesen el tudjuk tenni szem elől. És van kampó, tizenkét volt, lámpa, rögzítőfül is – teljes körű hát a szolgáltatás.

Ha lenne akkora őrült, akinek ezek után több helyre van szüksége – miért nem vesz furgont az olyan – a tetőn megtalálja a két, alapáron adott sínt is, ezzel pedig felfelé bővíthető a Sportwagont, az ég irányába. Kicsit talán jobban is bírja az ilyen hozzáállást az új Ceed kombi a réginél, hiszen két centivel alacsonyabb nála, emellett ugyanennyivel szélesebb is, akárcsak az ötajtós. A brutális literszaporításnak (14 százalékkal több helyről van szó, mint a régiben) ára is van: a Ceed Sportwagon már nagyon kilóg a kompakt, más néven középkategóriából, hiszen a hossza meghaladja a 4,6 métert. Naja, de többet is lehet bele pakolni, mint a középkategóriás Optima Sportwagonba...

A másik újdonság a stand szélén, ártatlan fehér színben ácsorog. Ő a Rio GT, a kis Kia sportváltozata. Mire ehhez az autóhoz értem, elpárologtak mellőlem a kiás informátorok, ezért nem tudtam hirtelen megkérdezni, hogy ennek a fejlesztésében is benne volt-e Albert Biermann, a BMW M részlegétől átcsábított műszaki főnök kezel – mint például a zseniálisan hangoltKia Stingerben, vagy a szintén igen kiváló Hyundai i30n-ben.

Háromhengeres turbómotor 120 lóerővel, 10,2-es gyorsulás százra, 190-es végsebesség, 17-es felnik, varrott ülések, alul lapított kormány, USB-csatlakozás, dupla kipufogó és diffúzor-utánzat a hátsó lökhárító aljában – bár a fejedet nem tépi le, az biztos, de stílusos, jópofa kis kocsi, ideális belépő az új korszak cseperedő boyracereinek – talán nyugaton.

Rengeteg friss tartalom a genfi szalonról:

Keresztben a sikoltó családdal
435-tól 639 lóerőig szerénykednek a nyomorult teljesítményadatok, szánalmas, 3,1-4,4 másodperces nullaszázakról beszélünk, és ha ezek után még bírja gyomorral a família, van drift gomb is.
Toporgó jövő
Ha egy marslakó a genfi szalon alapján ismerné meg a földi autós kultúrát, simán hihetné, hogy mi, emberek csupa elektromos és hidrogénhajtású kocsival járunk. Képeinken a másik világ.