Bejött a Lamborghininek az Urus

2018.03.12. 13:41

Hozza az Urus a Lamborghininek, amit vártak tőle. Az olaszok egy fő céllal dobták piacra az új városi terepjárót, mégpedig, hogy szélesítsék az ügyfélkörüket. A vezérigazgató beszámolója szerint ez sikerült.

lamborghini urus

A Lamborghini ügyvezető igazgatója, Stefano Domenicali szivárogtatott kicsit az Urus  eddigi eredményeiről. Az újdonságot tavaly decemberben mutatták be, de ez a negyedév már éppen elég volt ahhoz, hogy leszűrjenek néhány tanulságot első SUV-jukról. Ezek pedig:

  • Az Urus-t megrendelők 70 százalékának ez lesz az első Lamborghinije.
  • Az alapból 50 millió forintos Urus-ba az átlag vevő tízmillió forintnyi extrát pakol.
  • A modellnek hála nő a női ügyfeleik száma, de hogy ez számügyileg mit jelent, arról nem beszélt Domenicali.
2
  • Meglepően jól fogy az Urus az orosz és az indiai piacokon. Ez már azért is jó a Lamborghininek, mert ezekben az országban a gyatra minőségű utak miatt a többi Lambo sokkal rosszabb eséllyel indul a piacon. Szóval úgy fest, az ügyfelek fejében ez tényleg egy városi terepjáró. 

A Lamborhini összeladásait már idén, első évében jól megtolja majd az Urus. Úgy ezret adnak el belőle év végéig, ami a nagyjából ötezres eladásnak az ötöde lesz. Jövőre már rendesen beindulnak, nyolcezres összértékesítéssel számolnak, aminek a fele Urus lesz a tervek szerint.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.