A tavalyi volt az Audi legjobb éve

2018.03.17. 07:09

Soha akkora árbevétele nem volt még az Audinak, mint 2017-ben. Óriási pénzeket költ el a következő években a márka fejlesztésekre, a vállalat első embere pedig még arról is beszélt az eredmények mellett, hogy tanultak a dízelbotrányból.

Rupert Stadler, az Audi vezérigazgatója
Rupert Stadler, az Audi vezérigazgatója

Tavaly lépte át először a 60 milliárd eurós (18 660 milliárd forint) határt az Audi AG árbevétele; a 60,128 milliárd eurós adat 1,4 százalékkal, azaz mintegy 800 millióval haladja meg az előző évit, miközben 0,6 százalékkal, 1 867 738 darabra emelkedett a kiszállított járművek száma. Az ingolstadti konszernközpontban rendezett évértékelőn egyben bejelentették: 2022-ig 10 milliárd eurót fordít a társaság akciótervének és átalakítási programjának megvalósítására, négyszer ekkora összeget fejlesztésekre és befektetésekre.

Rupert Stadler, az Audi AG igazgatótanácsának elnöke különösen kihívásos évként beszélt 2017-ről, kijelentve, "a dízelválság számunkra még nem zárult le", a társaság dolgozik az ügy teljes feltárásán, de időbe telik a kapcsolódó jogi eljárások lezárása is. Mint mondta, az a céljuk, hogy a társaság alaptevékenységére koncentrálhassanak, és ezt várják az Auditól partnerei, vásárlói is.

A konszern első embere minden ügyfelet, partnert, hatóságot és munkavállalót arról biztosított, hogy "tanultunk a történtekből", és a társaság a jövőben még inkább összpontosít a fenntarthatóság témájára, és utalt arra, hogy ennek érdekében szervezeti átalakításokat is végrehajtottak. Jól felkészültünk a jövőbe vezető útra - fogalmazott Rupert Stadler, a következő évekre az Audi utóbbi időszakának legnagyobb átalakítását ígérve. A célok közé sorolta, hogy 2025-ben a digitális üzletág már egymilliárd euróval járuljon hozzá a konszern működési eredményéhez.

A178327 large

Alexander Seitz, az igazgatótanács pénzügyekért, IT- és feddhetetlenségi kérdésekért felelős tagja elmondta: Kínában tavaly, kis emelkedéssel csaknem 600 ezer autót adtak el, az európai fél százalékos bővülés 800 ezernél több eladott járművet jelent, az Egyesült Államok 230 ezres értékesítési adata 7,8 százalékos növekedés eredménye, míg a világ többi táján összesen hat százalékos csökkenést mértek.

Mint mondta, az Audi ezzel nyolc év alatt több mint duplájára emelte árbevételét. A társaság működési eredménye 5,1 milliárd euró volt, az egyszeri hatásokról megtisztított adat 4,7 milliárd. Az adózás előtti működési eredmény 3,05-ről 4,79, az adózás utáni pedig 2,07-ről 3,48 milliárd euróra emelkedett a tájékoztatás szerint.

Alexander Seitz jelezte, hogy a társaság célja a következő években a 8-10 százalékos marzszónában működni.

Az Audi több vezetője is hangsúlyozta az eseményen: idén az Audi minden korábbinál több, legalább húsz új modellel lép piacra, illetve megjelenik a kizárólag elektromos meghajtású szériajárművek területén.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.