Mégsem pusztul ki a Nissan sportkocsija

2018.03.23. 06:43

A 400Z néven emlegetett modell valószínűleg annak köszönheti, hogy megszülethet, hogy a Toyota is elkészíti a Suprát, márpedig ilyen kihívásra nem lehet nem válaszolni. Ám úgy néz ki, azért igyekeznek spórolni, ahol lehet: az új modell az Infiniti Q60 alapjaira épül az aktuális pletykák szerint.

z render

Az Infiniti-rokonság miatt az új típus várhatóan valamivel nagyobb lesz, mint a jelenleg kapható 370Z – 4,5 méter feletti méretekről hallani – de egyszersmind erősebb is. Itt sem tarthatja már magát a nagy szívómotor elavult – bár roppant élvezhető – divatja, legalábbis úgy tudjuk, a Nissannál 3 literes, ikerturbós V6-ost szánnak a következő Z-be.

A koncepcióváltás egyben teljesítménynövekedést is jelent: legalább 400 lóerőre becsülik a motor teljesítményét, amely az összkerék-hajtású csúcsváltozatban akár 475 lóerőre is növekedhet. Ez már a GT-R-t idéző túlizmolt, túlsúlyos szörnyetegnek hat, de biztosan közelebb esik majd a Supra csúcsváltozatához, mint a 370Z.

Az új Z tanulmányautóként talán már az idén bemutatkozik az októberi Tokiói Autószalonon, de a sorozatgyártmány aligha érkezhet meg 2020 előtt, az összkerék-hajtású csúcsmodellt pedig 2021-re ígérik az új sportkocsiról szóló pletykák terjesztői.