A VW Beetle nem megy sehová

2018.03.26. 15:15

Egész pontosan úgy fogalmaztak, hogy jelenleg nincs olyan terv, amely szerint a Beetle eltűnne a VW amerikai kínálatából – magyarul még sokáig gyártásban marad a jelenlegi típus, annak ellenére, hogy jelképes mennyiség készül belőle.

DSC 3049

A New Beetle első generációjából az 1990-es évek végén egyszerűen nem tudtak eleget gyártani, akkora volt a lelkesedés. Ám a divatnak hamar vége lett, és a második, 2011 óta kínált változat igazán már nem lett sláger, különösen nem Észak-Amerikában.

Odaát 2017-ben alig 15 ezer példány fogy éves szinten – ennél még Európában is népszerűbb a típus, itt tavaly 22 ezret sikerült értékesíteni belőle. Ám úgy néz ki, összességében van akkora igény a Beetle iránt, hogy a gyártása ne hozzon veszteséget a VW számára.

Így akár még három-négy évet is piacon tarthatják, mielőtt felmerülne a gyártás leállításának lehetősége, addig pedig akár az utód is elkészülhet, ha valóban érkeznek elektromos rétegmodellek, ahogy a VW vezetője korábban már megpendítette.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.