Ezzel hódítaná meg a hegyet a Bentley

2018.03.31. 15:45

Egy Bentaygával indul neki a Pikes Peak-i hegyi felfutónak a Bentley. Céljuk, hogy övék legyen a leggyorsabb SUV. Erre most úgy tűnik, minden esélyük meg is van, komoly tapasztalattal bíró pilótát szerződtettek.

A britek már le is leplezték a matt zöldre fóliázott versenygépet, amelynek motorja széria: kétturbós, hatliteres W12-es. 608 lóerős teljesítmény és 910 newtonméternyi maximális forgatónyomaték leadására képes. A gyáriak azt várják, hogy a két feltöltő miatt kevésbé fullad meg az autó a nagy szintemelkedéstől, mint egy szívómotoros. Igaz, a Bentley motorsport-divízióját vezető Brian Gush szerint a turbósoknál is érdemes 5-10 százalékos teljesítményvesztéssel kalkulálni - a Pikes Peak-en ugyanis a cél 1440 méterrel van magasabban a rajtnál.

A csúcshódítási kísérlethez nemcsak komoly technikára, hanem jó pilótára is szükség van, így a Bentley szerződtette a komoly Pikes Peak-i tapasztalatokkal rendelkező Rhys Millent. Az új-zélandi versenyző 2012-ben egy Hyundai Genesis Coupéval tudott nyerni összetettben, megtörve ezzel Tadzsima Nobuhiro (becenevén Monster) hatéves egyeduralmát. Millen ezt követően 2015-ben az eO PP03 elektromos autóval is győzött, emellett pedig több kategóriaelsőséget is jegyez.

A pilóta szerint az átlagsebesség valahol 110 km/h körül lehet, a legnagyobb tempó, amit elérnek, 200 km/h táján. A pálya nagy részén kettes és négyes fokozat között kapcsolat - ahogy elmondta, nagyon tetszett neki a váltókiosztás, és hogy az első négy gang mennyire közel van egymáshoz.

Rhys Millen az utóbbi időben már egy utcai Bentaygával rótta a Kalifornia környéki utakat, a rekordkísérletre pedig saját versenycsapata készíti fel azt a konkrét példányt, amivel majd rajthoz állnak. Ebben David Argent, a gyári motorsportrészleg egyik mérnöke is segítségükre lesz. A finomhangolást a Willow Springs Raceway-en, valamint Pikes Peak-en végzik el.

A kocsi az Exhibition kategóriában áll rajthoz, a gyárihoz képest a lehető legkevesebb módosítással. A változtatások nagy része biztonsági: a sofőrülést szénszálas versenyülésre cserélték, a többi ülést eltávolították. A panoráma üvegtetőt is kiváltották, az extrákat kidobták, és beszereltek egy bukócsövet. Mivel a szabálykönyv szerint minden olyan felszerelést használhatnak, ami az utcai autóban szériában vagy opcionálisan elérhető, így a teljesítménytöbbletet vagy súlycsökkentést jelentő módosításokat e mentén végezték el.

A Bentayga így egy átlagos utcai példánynál 300 kilóval lett könnyebb - igaz, még így is két tonna körüli a tömege. A 156 kanyarhoz persze megfelelő fékekre is szükség van: a csapat az utcai autókhoz extraként rendelhető karbon-kerámia megoldás mellett döntött. Azt viszont még nem tudni, 21 vagy 22 colos felniket szerelnek-e fel.

A SUV-ok mezőnyében jelenleg a Range Rover Sport a csúcstartó, Paul Dallenbach 2014-ben futotta meg vele a 12 perc 35.610 ezredmásodperces eredményt. Ezt kellene most Millennek lenyomnia a Bentaygával.