Le Mans-ban is felbukkan a TVR

2018.04.05. 16:00

A svájci Rebellion Racing 2010 óta vesz részt a legrangosabb európai hosszú távú versenyeken, és a tavalyi LMP2-es kategóriagyőzelem után az idén LMP1-es autóval állnak rajthoz Le Mans-ban – hatalmas TVR feliratokkal.

A Rebellion a klasszikus alkatrészvásárló csapat: az idei karosszériát, az R-13 jelzésűt az Oreca fejlesztette a számukra, a motor pedig a Gibsontól érkezik, de most, hogy már csak a Toyota maradt a gyári csapatok közül, van esélyük elcsípni egy előkelő helyezést, annál is inkább, mert náluk vezet például a korábbi Audi és Porsche pilóta André Lotterer és Bruno Senna. Így egy kis szerencsével a TVR feliratos autóknak is juthat a reflektorfényből bőven, akkor is, ha a végtelen gyári költségvetésből fejlesztett Toyoták valószínűleg sokkal gyorsabbak lesznek a pályán.

A TVR megjelenése egyelőre úgy néz ki, mint egy egyszerű szponzoráció, de a márka tulajdonosa, Les Edgar azt mondja, igyekeznek hasznosítani a Rebellion révén szerzett tapasztalatokat későbbi autóik fejlesztésében.

Az első új TVR sportkocsit, a Griffith-t tavaly ősszel mutatták be, de a gyártást beindítását csak 2019-re tervezik, azaz a Le Mans-i szereplés egyértelműen része a piaci bevezetéshez kapcsolódó reklámkampánynak.