Sportosabb az új Audi A6 kombi

2018.04.11. 12:55

A sok új jövevény, az A5, az A7 és a Q modellek közt mintha lassan mellékessé válna az Audi számára is a konzervatív A6-os – a szedán láttán legalábbis lehetett egy ilyen érzésünk – de az Avant azt jelzi, hogy mégis maradt némi újító kedv a tervezőkben.

Míg a négyajtós mintha kizárólag a meglevő sablonokból állna, amelyeket korábban másutt már elsütött az Audi, akár az A6-os előző generációján, akár az A7-esen vagy az A8-ason, az új Avant erősebb karakternek tűnik. És nem csak azért, mert nagy kombiból nincs másik a kínálatban, de az is látszik, hogy a tervezők itt megpróbáltak változtatni a bevált recepten.

Eddig a legtöbb Avant egész konvencionális, elegáns kombi volt, az Audi formatervezői láthatóan nem akartak kilógni a sorból. Egyedül a harmadik generációs (szivar becenevű, C3 kódú) Audi 100-as kombija számított formabontónak bő harmincöt éve, szokatlanul erősen döntött hátsó ablakával, és most mintha ugyanezzel a trükkel próbálkoznának. Azzal, hogy az oldalablaksor ilyen hegyesen végződik, az új Avantban van valami határozottan sportos – olyasmi, ami legalább egy kicsit kiemelheti az átlag-kombik sorából.

A forma persze nem csak a látványról szól: az eddigieknél határozottabb élek ellenére az Avant kifejezetten alacsony légellenállású lett, az alapmotoros változat formatényezője a kis hűtőnyílásokkal mindössze 0,27, ami kifejezetten jó értéknek számít. Ugyanakkor a ferde hátsó ablak és a nagy kerekek nemigen kedveznek a csomagtér-rekordok felállításának: 565 liter egy ekkora jármű esetében nem kivételes érték. Az 5-ös BMW-be is hússzal több szabvány literkocka fér, a Mercedes E osztályban 640 literes a csomagtartó, de egy Golf Variantban is 605 literes a csomagtér – egyértelmű, hogy ezen a téren az Audi meg sem próbált versenyezni.

Ha mégis szállítani kell valami nagy tárgyat, és erre épp egy luxuskombit tartunk a legalkalmasabb eszköznek, a hátsó üléssor lehajtásával 1680 literesre is növelhető a raktér. Ám lényegesebb, hogy az autó csomagterében az alapfelszerelés részeként ott vannak a sínek, kampók, hevederek és egy csomagháló, így a kisebb csomagok nem röpködnek össze-vissza menet közben.

Műszaki értelemben és felszereltségben sincs természetesen érdemi eltérés a négyajtós változathoz képest, legfeljebb olyan részletekben, különbözik egymástól a két változat, mint a hátsó futómű hangolása.

Európában egyértelműen ez lesz az A6-os fontosabb változata: míg más kontinenseken annyira nem izgatnak senkit a kombik, hogy jellemzően nem is kínálnak a gyártók ilyesmit, a mi kontinensünkön jellemzően ebből a változatból fogy több. Németországban például az A6 eladások 60%-át adja az Avant, és az új modellt látva az az érzésünk, ez a tendencia csak fokozódhat a jövőben.