Csökkenő igény a dízelekre, Brexit – leépít a Jaguar Land Rover a briteknél

2018.04.14. 00:01

Közel ezer főt leépít és csökkenti a termelést két Nagy-Britanniában működő gyárában a Jaguar Land Rover (JLR) vállalatcsoport. A Brexit miatti bizonytalanság és a dízelautók iránti keresletcsökkenés van az indiai Tata Motors tulajdonában álló JLR döntése mögött.

wr

A Reuters értesülése szerint a létszámleépítést, valamint a Solihullban és Castle Bromwichben található két gyár termelésének a visszafogását hivatalosan hétfőn jelentik be. A Reuters emlékeztetett: a JLR még januárban jelezte, hogy egy másik brit gyárában, Halewoodban fokozatosan csökkentik a termelést. A vállalat összesen 40 ezer embert foglalkoztat Nagy-Britanniában így ez a közel ezer fős leépítés a JLR léptékével nem számít nagynak. 

A leépítés és a termelés visszafogása mögött a cégcsoport jelenleg gyér eladásai állnak, ami mögött a Brexit és a bezuhant dízelpiac állhat. Amíg a JLR tavaly rekordjó évet zárt, 621 ezer autót adott el világszerte, addig Nagy-Britanniában estek az eladásaik. És estek eddig idén is: 26 százalékkal csökkent a Jaguár és 20 százalékkal a Land Rover autók értékesítése a briteknél.

Ez még az amúgy lefele tartó brit autóeladásoknál is rosszabb arány: brit adatok szerint a gépkocsieladások 15,7 százalékkal estek vissza márciusban. Ezen belül a dízelüzemű autók értékesítése 37,2 százalékkal csökkent tavaly márciushoz képest, arányuk az összes eladott autóhoz viszonyítva 32,4 százalékra zsugorodott az egy évvel korábbi 43,5 százalékról. A benzines autók értékesítése 0,5 százalékkal nőtt márciusban. A brit kormány áprilistól különadót vetett ki a dízelüzemű autókra környezetvédelmi okokból, ez állhat a látványos visszaesés mögött.