Ez itt egy BMW a jövőből

2018.04.25. 10:40

A BMW-nél késztettek egy elektromos X3-ast, de valaki rájöhetett munka közben, hogy ha valamivel nem különböztetik meg a benzines változattól, akkor a kutya sem figyel majd fel rá. Így farigcsáltak egy kicsit a formán is, helyenként elég megkérdőjelezhető módon.

A legnagyobb formai találmány egyértelműen az összenövesztett hűtőrács – úgy tűnik, a BMW-nél ezt a trükköt találták ki, hogy megkülönböztessék az azonos alapú elektromos és a benzines modelleket. Talán nem is lenne rossz, de ezt a Kia már elsütötte.

Ezen felül a nagy, összefüggő felületű, bár színezett felnik, egy visszafogott kék betét az ajtók alján, és két, látványosan benövesztett első légbeömlő jelzi, hogy ez itt nem a szokvány X3-as.

A BMW-nél egy ideje már reszelik az elektromos hajtást, így amit itt alkalmaznak, az már az ötödik generáció. Az autót egy 270 lóerős villanymotor mozgatja, amely egy 70 kWh-s Samsung akkucsomagból kapja az energiát. Az autó az új WLTP mérési ciklus szerint is 400 kilométert tehet meg egy töltéssel, és mivel az akkucsomag akár 150 kW-tal is tölthető, a legrövidebb töltési ideje durván fél óra.

Az új hajtás egyébként kevesebb helyet foglal, mint az, amelyet az i3-asban alkalmaznak, mivel itt a villanymotort, az erőátvitelt és a hajtás vezérlését egyetlen egységbe integrálták. Emellett az új villanymotor már nem tartalmaz ritkaföldfémeket sem, ami az előállítás költségét is csökkenti.

Az iX3 ugyan még csak tanulmányautó, de egyértelműen gyártásra szánják: már azt sem titkolják, hogy 2020-ra szeretnék elkezdeni a forgalmazást világszerte, bár a legfontosabb piac nyilván Kína lesz, ahol az autóeladások bizonyos részét kötelezően valamilyen környezetkímélő hajtású járműnek kell adnia.

Lazábban értelmezve a dolgot egyébként nem ez az első elektromos BMW SUV amelyet szériagyártásba küldenek: már majdnem öt éve, hogy bemutatták az X1 alapú Zinoro 1E típust, amelyet a BMW kínai partnere, a Brilliance gyárt.