Világbajnok villanyautó a semmiből

2018.05.02. 15:24

Ha valaki a zsúfolt kínai villanyautó-piacon akar érvényesülni, akkor nagyot kell gurítani. Például világbajnoknak nevezni az autót, még ha egy idegen nyelven is, például németül. A WM Motor pontosan ezt tette: első szériagyártásra szánt autójuk a Weltmeister EX5.

Az új márkanevet egyébként latin betűkkel író népek számára fejlesztették ki, Kínában, a WM elsődleges piacán Weima-nak olvassák a márkát leíró két jelet. Maga a vállalkozás két éve mutatott már néhány számítógéppel generált képet a majdani autóiról, az EX5 ezek közül a terepjáró-fazonú gyártásra kész változata.

A közel 4,6 méter hosszú és 2,7 méteres tengelytávú, ötajtós városi terepjáró egész kellemes formavilágú, ha kissé sematikus is. A legfontosabb jellemzője kívülről persze nem látszik: tisztán elektromos üzemű, és rögtön három változat készül belőle: az EX5 300 jelzésű hatótávja 300 km, az EX5 400 jelzésűé 400 km, az 500-asé pedig – itt van egy kis csalás – 460 km egy töltéssel. Mindháromba ugyanaz a 218 lóerős és 315 Nm csúcsnyomatékú motor kerül, amely a két első kereket hajtja.

Az autó belsejét egyértelműen a kijelzők uralják: egy 12,8 hüvelykes, Tesla stílusú középső monitoron keresztül kezelhető a legtöbb lényeges funkció, de a műszerfalat is egy LCD helyettesíti, sőt, az autó a bal első ablakba integrált kijelző már beszállás előtt köszönti a jármű gazdáját a B oszlopba épített kamera arcfelismerő funkciója révén.

A WM Motor állítólag már rendelkezik évi 50 ezer autó előállítására alkalmas gyártókapacitással, azaz csak a vevőket kell megtalálni, akik kifizetik a 150 és 216 ezer jüan közti vételárat, ami nem kevés: forintra átváltva 6,1-8,9 millióba kerülne egy Weltmeister EX5.

A kereskedéseket megspórolná a gyártó: azt ígérik, elég megrendelni az autót, és 21 nap után házhoz szállítják. A kérdés az, hogy mennyire sikerül elfogadtatni ezt az ötletet a vevőkkel, hiszen így néhány kép alapján kell dönteni a vásárlásról, nem derül ki, hogy milyen érzés beülni, milyen az anyagok minősége, vagy épp mennyire alapos az összeszerelés. Elég kockázatosnak tűnik az ötlet, olyan, mint cipőt rendelni a TV-shopból, csak sokkal drágább, és nem biztos, hogy ezt Kínában másképp látják majd a potenciális villanyautó-vásárlók.