Nagyon durva lett a feltámasztott Brabham sportkocsi

2018.05.03. 14:25

Eljött a pillanat: bemutatták a Brabham BT62 nevű versenyautót, amely ránézésre is elég radikális, de ha igaz, amit a műszaki tartalmáról ígérnek, akkor gyorsabb lesz bármelyik Ferrarinál, Lamborghininél vagy McLarennél, sőt, versenypályán a Bugattikat is porba alázhatja.

Olyan szempontból persze még mindig ez a legpuhányabb Brabham, hogy minden névrokona nyitott formula-versenyautó volt, zömmel F1-es gépek az 1960-as évektől 1993-ig. A zárt sportkocsik közül azonban így is a legradikálisabbak közé tartozik: egy 5,4 literes V8-as motor hajtja, amelyből feltöltő nélkül hoztak ki kerek 700 lóerőt – ez önmagában is elég jó eredmény – de a félelmetes teljesítménynek csupán 972 kilogrammos autót kell mozgatnia.

Hasonló teljesítményhez manapság jellemzően 1200-1600 kilogrammos karosszéria jár, de a Brabham spártai felszereltséget kínál, és ahol csak lehet, karbonszál-kompozitból készítették. Aerodinamikailag is jól átgondolták, a nagy diffúzor az alján, és a széles hátsó szárny együtt akár 12000 N-os – olyan 1,2 tonnányi tömeg hatásának megfelelő – leszorítóerőt is termelhet nagy sebességnél.

Ilyen komoly csúcstechnikának persze az ára sem kevés: egy-egy példányért kerek 1 millió fontot, azaz kb. 356 millió forintot kérnek, de ez az adók nélküli, nettó összeg. Ennek megfelelően lőtték be a legyártandó széria nagyságát is: 70 példány készül, és így sem egyértelmű, hogy minden példányra hamar akad vevő.

Az első 35-öt mindenesetre a Brabham igazi rajongóinak szánják: ezek mindegyike a Brabham 35 nagydíj-győzelmének egyikére emlékeztet majd. Az első példány az 1966-os francia nagydíjon aratott diadalmaskodó BT19 emlékére zöld-arany színben pompázik majd, de lesznek példányok a Brabham-Alfák jellegzetes vörös-kék, és a Brabham-BMW-k fehér-kék színösszeállításában is.

A cég azt tervezi, hogy később, ha egy picit jobban beindul az üzlet, az aktuális technikával is rajthoz állnak majd rangos nemzetközi versenyeken, amilyen a Le Mans-i 24 órás, ahol a GTE kategóriában talán lenne is esélyük a Porschék, Ferrarik és Aston Martinok ellen.