Lassú, nehézkes tankhajó a VW csoport

2018.05.04. 06:12

„A cél az, hogy ebből a tankhajóból gyors motorcsónakok erős csoportja legyen.” - fogalmazta meg az új vezérigazgató a következő évek programját, amely ennek érdekében masszív átszervezéssel indul.

volkswagengroup

A Volkswagen csoport élén váratlan gyorsasággal lezajlott vezetőváltás után lassanként kiderül, hogy mi az új cégvezetés célja azzal a vállalattal, amely minden nehézség ellenére is simán versenyben van a világelsőségért. Az elmúlt évek történései azonban megmutatták, hogy át kell alakítani a céget, és ami a legnehezebb lesz, a vállalati kultúránál kell elindítani a változásokat. „A fenntartható pénzügyi siker csak akkor lehetséges, ha egészségesebb belső kultúrát alakítunk ki. Ez elsődleges számomra. Szerepmodellt kell állítanunk a dolgozóink elé, egyenesen és tisztességesen kell viselkednünk.” - fektette le programja egyik alapkövét Herbert Diess.

Ez persze elég megfoghatatlan célkitűzés, és a lényege tulajdonképp az az ígéret, hogy a dízelbotrányhoz hasonló eset soha többé nem fordulhat elő a cég történetében. Önmagában ráadásul kevés lenne ennyi, de Diess szerencsére nem csak a morális megtisztulástól vár előrelépést a VW csoporton belül.

A lényeg a belső átszervezés, amely a márkák és részlegek új csoportosításán alapszik. Eddig a VW és az Audi köré két, egymással mintegy házon belül versengő vállalatfelet szerveztek, ami nem a leghatékonyabb megoldás, még akkor sem, ha alapvetően közös szabvány megoldások felhasználásával folyt a fejlesztés. Ehelyett most funkcionálisabban osztják fel a céget.

Ezen túl együtt kezelik majd a tömegmárkákat, így a Volkswagen, a Škoda, a Seat, a VW haszonjármű-részlege és a Moia szolgáltatás kap majd egységes vezetőséget. Így jobban összehangolhatják a márkák fejlesztéseit, mint korábban, amikor a Seat az Audi irányítása alatt működött.

Külön szervezik a szuper-prémium márkákat, ebbe a csoportba a Porsche, a Bentley és a Bugatti kerül. A drága csúcstermékeket előállító márkák között szintén szorosabb együttműködés várható.

Látszólag kevésbé logikus, hogy az Audi, a Lamborghini és a Ducati alkotja a prémium-részleget, de erre alighanem az a magyarázat, hogy ezek a márkák eddig is szorosan együttműködtek, és semmi nem indokolja, hogy ez ne ugyanígy legyen a jövőben. A Lamborghini ugyanis nagyrészt az Audi műszaki megoldásaitól függ, a Ducatinak pedig annyira nincs köze fejlesztési szempontból semmi máshoz a cégcsoporton belül, hogy nem igazán számít, hová tartozik.

Végül egy irányítás alá kerül az MAN és a Scania, külön részleg foglalkozik majd az alkatrész-beszerzéssel, és szintén önállósul a VW csoport kínai tevékenységeivel foglalkozó részleg.

Az átszervezések legfontosabb célja az, hogy drámaian csökkentsék a döntések meghozatala, és azok megvalósítása közti időt, ami a Volkswagen régi problémája.

A konkrét termékfejlesztési terveken, úgy néz ki, Diess és az új vezetőség egyelőre nem sokat változtatott. Súlyponti fejlesztési irány marad az elektromos kínálat felépítése – 2025-re 18 ilyen modellt ígérnek – de egyelőre a hagyományos modellek fejlesztése sem lassul. Diess szerint jelenleg úgy tűnik, a szén-dioxid-kibocsátást 6%-kal, a károsanyag-kibocsátást viszont akár 70%-kal tudják majd csökkenteni a cégcsoport belső égésű motorral hajtott modelljeiben.

Úgy néz ki, az új vezetés olyan célokat tűzött ki maga elé, amelyeket nem lesz egyszerű elérni, és még nehezebb lesz bizonyítani a lépések hatékonyságát. Herbert Diess szerencséje az, hogy a VW minden nehézség ellenére jól teljesít: újra szárnyalnak az eladások Európában és Kínában, és az elmúlt évek átalakításai már javulást hoztak a cég nyereségességében is, amely az idén elérheti a 7,5%-ot is.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.