Sol: a Volkswagen új márkája

2018.05.08. 06:07

Elkészült a kínai JAC és a Volkswagen első közös autója. Sol E20X-nek hívják, már az idén megkezdik a szériagyártását, és hunyorítva tényleg bele lehet látni egy Seatot, bár ez nagyrészt az új tervezésű orr- és farrésznek köszönhető.

Alaposabban megnézve az autó részleteit, könnyű felfedezni ugyanis, hogy az autó középső része, úgy az első és a hátsó tengelyvonal között a JAC iEV7S típuséval milliméterre azonos. A Sol márka újítása tehát az S betűs jelvényen kívül nem több, mint amit egy modellfrissítésnél el szokás követni egy autóval.

Igaz, a Volkswagen csoport formatervezői csak az első és hátsó rész cseréjével, illetve egy olyan egyszerű trükkel, mint a sárvédőívekre pattintott fekete műanyag keret, sokkal vonzóbbá tették az elektromos szabadidő-autót, de a Sol E20X így sem tekinthető valódi újdonságnak.

A műszaki adatok hasonlósága is erre enged következtetni: a Sol motorja 114 lóerős, a JAC-é 116, a hatótáv pedig 300 illetve 280 km, de ezek a kis eltérések adódhatnak akár valamiféle hangolási különbségből, vagy akár eltérő mérési módszerből is.

Később állítólag érkezik egy kis elektromos Sol szedán is. Ez szintén nem olyan meglepő, hiszen a JAC másik villanyautója, az IEV5 éppen ilyen fazonú jármű. Valószínű, hogy azon is lecserélnek néhány kevésbé sikerült műanyag alkatrészt, de ennél nagyobb változtatás ott sem várható.

A Sol elsősorban Kínában fontos a Volkswagen számára, ahol kötelezik a gyártókat arra, hogy az eladott autóik bizonyos hányada elektromos legyen. Arról viszont egyelőre nincsen szó, hogy a JAC-Volkswagen vegyesvállalat exportra is készítene villanyautókat.