Együtt fejleszt a Toyota, a Nissan és a Honda

2018.05.09. 06:08

A japán állam hozott létre nemrég egy olyan programot, amely mögé lényegében a teljes japán autóipar beállt, a nagy akkumulátor-gyártókkal együtt. A Libtec célja, hogy megindítsa a szilárd elektrolitos akkumulátorok szériagyártását.

leafxs

Jelenleg a Toyota, a Nissan és a Honda, a három legnagyobb japán autógyártó áll a Libtec mögött, amelyek mára különféle szövetségeken keresztül minden nagy japán autógyártóval kapcsolatban állnak. Ezen felül két akkumulátor-specialista, a Panasonic és a GS Yuasa is részese a kezdeményezésnek.

A Libtec egyetlen céllal jött létre: olyan szilárd elektrolitos akkumulátorcsomagot fejlesztene ki 2030-ra, amely 800 km megtételét tenné lehetővé egy töltéssel, a jelenleg jellemző 400 helyett, azonos tömeg, térfogat és ár mellett. Ezzel lényegében kiiktatnák a jelenlegi villanyautók legnagyobb hátrányát, és megnyílna az út az elektromos közlekedés gyors terjedése előtt.

A kezdeményezés egyik oka egyébként az, hogy a japán akkumulátor-gyártók mára elveszítették a hagyományos, folyékony elektrolitos Li-ion akkumulátorok piacán korábban jellemző vezető szerepüket. Míg 2013-ban még az eladások 70%-a származott japán cégektől, ma ez az arány már csak 41%, nem kis részben a kínai és dél-koreai konkurenciának köszönhetően.