Feneket villant az Audi Q8

2018.05.15. 14:19

Már nem kérdés, hogy mit is készül bemutatni az Audi Q8 néven: a BMW X6 riválisát, bár itt a kupé-jelleg nem olyan egyértelmű.

q8ass

Egyelőre csak egy hátulnézeti vázlatot mutattak az autóról, de ebből is egyértelmű, hogy miről van szó. Egy ötajtós karosszériáról, erősen döntött hátsó ablakkal, amely egyértelműen kevésbé tohonya jelenség, mint a Q7-es, viszont a kupék könnyedségét így is teljesen nélkülözi.

A vázlat arányai persze egészen biztosan torzak, ekkora felniket még az Audi sem szerelne egy szériamodellre, viszont a lényeg így is jól látszik. A tervezők a bevált elemekből rakták össze a formatervet, ami a tipikus Audi vásárlót nyilván nem zavarja majd, viszont kérdés, hogy tudnak-e vevőt rabolni a konkurenciától ezzel a sablonos külsővel.

Műszaki értelemben állítólag sokat örököl az autó a Lamborghini Urustól, a csúcsmodellbe ugyanaz a 4 literes turbós V8-as kerülhet majd, amely az új terep-Lambóba, de úgy hallani, lesz Q8-as több mint négyszáz lóerős konnektoros hibrid hajtással is.

Az Audi előzetes rövidfilmek sorozatával tervezi bevezetni a típust, amelyek közül az elsőt május 21-én mutatják be a www.q8.audi oldalon, az utolsó pedig június 5-én válik nyilvánossá – alighanem egy időben a Q8-as hivatalos bemutatójával. Itt fent az előzetesek előzetese látható - az Audi Communications csapata láthatóan nem ismer határokat, ha előzetesekről van szó.