Uniti: új autómárka Svédországból

2018.05.19. 11:19

Autógyártásba fogni nem egyszerű, és főleg nem olcsó, de úgy tűnik, a Tesla beindulása óta ez keveseket zavar. Most például itt az Uniti nevű svéd vállalkozás, amely kétszemélyes villanyautóval próbálkozik.

Az autó felépítésében leginkább a Renault Twizyre emlékeztet – itt is középen ül a sofőr, és mögötte az utas – annyi eltéréssel, hogy a Unini One-nak elnevezett típusnak zárt az utastere, és egész újszerű a kezelőfelülete.

A kormány eleve nem mechanikus, hanem a repükőgépekéhez hasonló, teljesen elektronikus drive-by-wire rendszerű, a közepére pedig egy jó nagy tablet került. Ám az autó nem csak itt jelenít meg információkat, hanem az ablakra vetítve is. Ez a fajta szakítás a korábbi sablonokkal különösen vonzóvá teheti a járművet, ahogy az a tény is, hogy a 22 kWh-s akkucsomag itt akár 300 km megtételére is elegendő lehet.

Az elektromos hajtásról egyelőre nem tudunk mindent, azt azonban igen, hogy 130 km/h a jármű végsebessége, azaz autópályán is használható, 80 km/h-ra 3,5 másodperc alatt gyorsulhat, az akku töltési ideje egyenáramú gyorstöltéssel – amivel úgy 200 km-re elegendő energiát vehet fel – fél óráig, egy teljes töltés házi gyorstöltővel pedig 3 óra 10 percig tart.

A kis cég egyelőre egyetlen prototípust állított elő, amelynek az a feladata, hogy megmutassa, miféle termékre számíthatunk. Elvileg 19 900 euróért (kb. 6,3 millió forint) adnak majd egy-egy ilyen járművet, bár úgy néz ki, aki már most hajlandó lefoglalózni, annak jobb ajánlatot tesznek: ők 14 900-ért (kb. 4,7 millió forint) már vihetik az első példányok egyikét.

Az igazi kérdés persze az, hogy lesz-e, aki akár ennyit is fizet egy ilyen, korlátozott használati értékű miniautóért, amikor teljes értékű személyautókat kapni ennek az összegnek a feléért.