Jön a dízel-tiltás Németországban

2018.05.22. 11:40

Hosszadalmas jogi eljárás végére tettek pontot Németországban: a legfelsőbb bíróság kimondta, hogy – az EU rendelkezéseivel összhangban – bármely városnak joga van megtiltani az aktuális normát nem teljesítő dízelmotoros autók használatát saját területén, akár azonnali hatállyal.

nodiesel.png

Ezzel egy régóta húzódó jogi eljárás ért véget. Mostantól nem csak a környezetvédő csoportok perelhetik jogosan a városokat, amelyek nem tartatják be a légszennyezettségre vonatkozó előírásokat – ez még februárban tisztázódott – de az is kiderült, hogy a régebbi dízelmotoros autók használatának betiltásához nem kell harminc napos türelmi időt adni a lakosságnak.

Tucatnyi német nagyvárosban, köztük Hamburgban, Münchenben és Stuttgartban is folyamatosan magasabb a nitrogén-oxidok koncentrációja a levegőben, mint a megengedett. Több, ezzel kapcsolatos per a környezetvédők és a városok vezetése között a mostani állásfoglalásra várva akadt el, most azonban ezek egyértelműen a környezetvédők számára előnyösen dőlnek majd el, ami nem hagy választást az önkormányzatok számára. Emellett azonban arról is szó van, hogy az autógyárakat kötelezhetik utólag beépíthető kipufogógáz-tisztító berendezések kifejlesztésére, és a régebbi autókba való beépítésére.

Elemzések szerint ez az autógyáraknak durván 14,5 milliárd eurójába kerülne, figyelembe véve, hogy ma Németországban durván 15 millió dízelmotoros személyautót használnak, de ezek közül csak 2,7 millió Euro 6-os környezetvédelmi besorolású.

Valószínű, hogy a tiltások már néhány héten belül életbe lépnek a legszennyezettebb levegőjű nagyvárosokban: Hamburgban állítólag már a táblákat is megrendelték, így akár a hónap végétől életbe léptethetik a korlátozásokat.