Krimivel érkezik az új Audi

2018.05.22. 12:20

Ahogy ígérte, az Audi elkezdte legújabb modelljének bevezetését egy rövidfilm-sorozattal. Van benne minden: kommandósok, jócsaj, emberrablás és persze egy Audi jelvény.

A három és fél perces első részben épp csak vázolják a szituációt. Hősünk, aki már ismeri a titkot, hiszen egy Q8-assal vitte haza az aktuális lányt, valamiféle pajtában ébred a földön fekve, arra, hogy csörög a telefonja. Kiderül, hogy elrabolta néhány maszkos figura, és az is, hogy egy pusztaság közepére került, egy bádogviskóba, de csak miután megszakította a videofon-beszélgetést az ijedt barátnővel a telefon lemerülése. Magyarul állig ér a lekvár.

Hogy ebből a drámai kezdésből mit hoz majd ki az Audi – hogyan szövik bele a Q8-ast – azt egyelőre nem igazán látni, de az biztos, hogy az újdonságra már most a legizgalmasabb Audiként hivatkoznak.

Amit eddig tudunk, az alapján lényegében egy sportosabb fazonú Q7-rokonról van szó, amelynek a BMW X6 megszorongatása lenne a feladata, de ha minden jól megy, június 5-én minden lényeges részletet megtudhatunk.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.