Meglepően hatékony az Audi e-Tron formája

2018.05.30. 17:31

Az új, elektromos Audi SUV-ról meglepően sokat árultak már el, ahhoz képest, hogy hivatalosan még be sem mutatták. Vannak róla gyári képek, tudjuk, hogy mennyit megy egy töltéssel és hogy mibe kerül, most pedig az aerodinamikai kialakításáról is elárultak néhány részletet.

Az első meglepetés az, hogy ennek a nagydarab féltéglának 0,28-as formatényezőt tudtak csinálni a gyári mérnökök. Igaz, ehhez 1000 órát kellett a szélcsatornában méricskélni, aztán az eredmények alapján reszelgetni, mire összejött.

Ez nem kivételesen alacsony cw (vagy cd, cx, cz, ahogy jól esik) érték, hiszen a személyautók közül a Mercedes CLA egyik változata 0,22-vel rendelkezik, de az efféle terepjáró-fazonú autók közt azért nem rossz. Emellett az is kiderült – már ha a képek alapján még nem tűnt volna fel – hogy az e-Tronon nem lesznek oldalsó tükrök, helyettük kamerákat és monitorokat helyeztek el az első ajtókon. Ezzel egyrészt homlokfelületet csökkentettek, ami szintén hozzájárul az alacsonyabb légellenállás eléréséhez, másrészt sikerült csökkenteniük a szélzajt.

Ám a tervezők nem csak a légellenállásból igyekeztek lefaragni, amennyit lehetett: állítólag a gumiabroncsok is extrém kis ellenállásúak, igaz, a 255/55 R 19-es méret nem épp erre utal.

A sorozatgyártásra szánt e-Tront az Audi augusztus 30-án mutatja be, a brüsszeli Audi Summit rendezvényen, de ez csak az első lépés a kínálat villanyosítása felé: már 2019-ben érkezik a sportosabb fazonú, de műszakilag hasonló e-Tron Sportback.