Találtak még néhány lóerőt az MX-5 motorjában

2018.06.12. 10:38

Az erősebbik motor a Mazda roadsterében eddig sem volt rossz, de a maga 160 lóerejével azért messze nem ez jelentette a kategória csúcsát. A Toyota GT86 motorja például 200 lovas, pedig ugyanekkora, azaz a Mazda kétliteresében is kellett, hogy legyen még tartalék.

Most találtak is még durán huszonöt lóerőt. Azért nem tudjuk a pontos értéket, mert a 184 ló a japán szabvány szerinti, és ott eddig 158 lóerőt mondtak arra, amire Európában 160-at, de nagyságrendileg azért stimmel a japán adat is.

A teljesítménynövekedés egyébként alapos átdolgozás eredménye: a dugattyúk 27 grammal, a hajtórudak 41 grammal könnyebbek, a szelepek nagyobbak, a lendkerék tömege csökkent, a fojtószelep-egységet pedig a 2,5 literes motorról vették át. Így nem csak a teljesítmény nőtt, de a hozzá tartozó fordulatszám is 6000-ről 7000-re, és az új motor már 7500-as fordulatig pörgethető. A maximális nyomaték viszont érthető módon alig nőtt, 200 helyett 205 Nm lesz. Valamicskét igazítottak a kisebbik, 1,5 literes motoron is, bár az itt jelentkező 1 lóerő és 2 Nm a többlet aligha lesz érezhető.

A felújítás során nem csak a motorokkal foglalkoztak: néhány kisebb változtatást az autón is végrehajtottak. Újdonság például a hosszában is állítható kormányoszlop, illetve az a tény, hogy már az alapár része az i-Activesense nevű csomag, amely egyebek közt automata vészféket, sávelhagyás-figyelmeztetést és téblafelismerő rendszert is tartalmaz.

A megújított MX-5 egyelőre csak Japánban kapható, de ez várhatóan nem lesz így sokáig, hiszen ugyanaz az üzem látja el a típussal az összes piacot.