S1: németnek született, most amerikai-kínai

2018.06.14. 13:40

Ha netán ismerősek lenne a Saleen S1 sportkocsi néhány részlete, az nem puszta véletlen. Az egykori VW motoros német sportkocsi, az Artega GT alapjaira épül ugyanis, és hogy ne legyen túl drága, a gyártása Kínában folyik majd.

Steve Saleen, aki Mustang-tuninggal alapozta meg a hírnevét, korábban már tervezett és gyártott saját sportkocsit, de a 2000-ben bemutatott Saleen S7, bár a versenypályán szépen teljesített, nem hozott különösebb üzleti sikert. A céget időközben az alapító is otthagyta, majd miután csődbe jutott, vissza is vette, és egy ideje már azon dolgozik, hogy vállalkozását ismét az önálló autógyártók között tartsák számon.

Az S7-es ma már kicsit ódivatú lenne, így, bár néhány új példányt összeraktak abból is, kellett valami más, valami korszerűbb és kevésbé drága. Így talált rá az Artega GT-re, amelyet 2007-ben mutattak be, de a cég 2012 őszén csődbe ment, így a gyártósort 2015-ben viszonylag olcsón el lehetett hozni. Az autót persze alaposan átdolgozták, és nem csak külsőleg: a 3,6 literes Volkswagen VR6-os helyére 2,3 vagy 2,5 literes – különböző forrásokban más-más szerepel, de alighanem Ford eredetű – turbós négyhengeres kerül, 450 lóerővel, ami úgy 3,5 másodperc alatt gyorsítja a könnyű, középmotoros kétülésest százra, és 290 km/h-s végsebességet biztosít a számára.

A gyártást egyébként bérmunkában végzi majd egy kínai cég, a Jiangsu Secco Automobile Technology Corporation. Valószínűleg ezzel igyekszik a Saleen némi árelőnyhöz jutni az olyan konkurensekhez képest, mint a Porsche vagy a Lotus.

A sportkocsi így sem lesz nagyon olcsó, 100 ezer dollárért, azaz átszámítva bő 27 millió forintért hirdetik a típust, de valószínű, hogy az ára így is sokkal kedvezőbb lehet, mintha Észak-Amerikában vagy Európában folyna a gyártás. Az első szériapéldányokat egyébként az idei év második felére ígérik, bár nem tudni, hogy Európába terveznek-e hozni belőle.