Letartóztatták az Audi vezérét

2018.06.18. 13:01

Stadler azóta került a figyelem középpontjába, hogy a müncheni ügyészség az Audinál is elkezdte komolyabban keresni a csalószoftver nyomait. Ennek kapcsán korábban már házkutatást is tartottak Stadlernél, ma pedig elfogatóparancsot adtak ki ellene.

stadler

„A nyomozás részeként, amelyet az Audi dízelmotorokkal kapcsolatban folytatunk, a müncheni ügyészség elfogatóparancsot adott ki Rupert Stadler ellen 2018 június 18-án.” - írja sajtóközleményében az ügyészi hivatal. Ennél több egyelőre nem derült ki a részletekkel kapcsolatban, mivel egyelőre sem az ügyészség, sem Stadler nem nyilatkozott.

Az ügy lényegében ugyanannak a dízelbotránynak egy mellékága, amely még 2015 őszén robbant ki a Volkswagen-csoportnál, de úgy néz ki, a német hatóságok lassan rágják keresztül magukat a történet lehetséges szereplőin. Úgy látszik, az Audi részletes átvizsgálására csak most került sor, és az ügyészség a múlt héten azt nyilatkozta, hogy húsz gyanusítottat vizsgálnak az ügyben.

Az egyelőre nem egészen világos, hogy Stadler letartóztatása valójában milyen célt szolgálhat, de az elég valószínűtlenül hangzik, hogy az Audi vezérigazgatója épp most próbálna olyan bizonyítékokat eltüntetni, amelyektől bő két és fél éven át ne szabadult volna meg.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.