Nem lesz Renault-Nissan fúzió

2018.06.25. 16:28

Március óta hallani, hogy a Renault vezetése megpróbálna összehozni egy nagy cégegyesítést, de a vállalatokat egyszemélyben vezető Carlos Ghosn most egyértelművé tette, hogy ez nem jön össze.

rn

„Aki azt kérné a Nissantól vagy a Mitsubishitől, hogy váljon a Renault leányvállalatává, egészen pontosan nulla eséllyel jutna eredményre” - mondta Ghosn a Reutersnek. A pletykák szerint ő maga törekedett rá, hogy egyesítse a szövetség három résztvevőjét, ezek szerint eredménytelenül.

A Renault, a Nissan és a Mitsubishi együtt már a legnagyobb autógyártót alkotná, megelőzve a Toyotát és a Volkswagent, önmagában viszont a Nissan a hatodik, a Renault pedig a kilencedik helyen áll az eladások alapján. Állítólag ez, illetve a Renault és a gyártóban részvényes francia kormány súrlódásai indították el az egyesítési törekvéseket a cégcsoport vezetésében. Ám miután a Renaultnak nincs elég részvénye két partnerében, a japán csendestársak beleegyezése kellett volna, ami ezek szerint nem lett meg.

A Renault jelenleg a Nissan 43,4%-os tulajdonosa, a Nissan pedig 18%-nyi Renault részvényt tart a kezében. A Mitsubishi 34%-ban a Nissané, így csak áttételesen van köze a Renault-hoz, ám a mindennapi irányítás mind a három gyártónál Ghosn kezében van, és a cégek közti műszaki együttműködés is igen széleskörű.

Valószínű, hogy a szövetség jelenlegi formájában működik tovább a belátható jövőben, és további javulás várható a pénzügyi eredményekben, ha sikerül a Renault és a Nissan megoldásaira támaszkodva megújítani a Mitsubishi típusválasztékát a következő négy-öt év során.