Képtelen összeget költ villanyautókra a Jaguar

2018.06.29. 07:03

A Jaguar-Land Rover saját méretéhez képest hatalmas összeget fektet abba, ami most az autózás jövőjének tűnik.

IMG 8103

A brit gyártó célja az, hogy 2025-re minden típusuk kapható legyen elektromos és hibrid hajtással is, a hagyományos belső égésű motorok mellett. A 13,5 milliárd font eleve nagyon nagy összeg egy ekkora gyártó esetében, különösen azzal együtt, hogy az összeget három év alatt tervezik elkölteni.

A cég egyébként nem áll igazán jól: bár pontos adatokat egyelőre nem közöltek, annyi azért kiderül, hogy az utóbbi hónapok eladásai messze nem alakultak úgy, ahogy az a vállalati tervekben szerepel. A problémák állítólag a dízelmotoros autók eladásainak visszaeséséből fakadnak, amivel korábban nem számolhattak.

Ám épp ez az oka, hogy növelik az elektromos autók fejlesztésére fordított összeget: a Jaguarnál abban bíznak, hogy a hibrid és elektromos modellek révén állhat a cég újból növekedési pályára.

Az elektromos és hibrid modellekre való átállás épp csak elkezdődött a cégnél a Jaguar I-Pace gyártásának beindításával – ez az első, tisztán elektromos modelljük – de a fejlesztésre szánt óriási összeg alapján a következő négy-öt évben egész sereg hasonló elektromos modellre számíthatunk a vállalat részéről.