Nem készül több emberszerű Honda robot

2018.06.29. 13:33 Módosítva: 2018.06.29. 13:36

A Honda 1986 óta fejlesztett kétlábú robotokat: ennek a hosszas munkának a végeredménye lett ASIMO, a 120 centis, szkafanderes űrhajós-külsejű, humanoid robot, amelyet 2000-ben mutattak be.

Azóta fel-feltűnt mindenféle kiállításokon, és a közönség általában kedvelte barátságos külseje és gesztusai miatt, de azon túl, hogy hibátlanul járt két lábon, megtanították néhány tánclépésre, focizni, integetni és karmesteri pálcát lengetni, a hétköznapokban használható funkciói nemigen akadtak. Az utolsó nagyobb frissítése 2011-ben volt – akkor egyfajta korlátozottan autonóm döntési mechanizmussal is felszerelték – de azóta komolyabb újdonságokat nem építettek bele.

Az eredeti elképzelést, hogy ASIMO a háztartásban segítséget nyújtó, szériagyártású robottá váljon, nem igazán sikerült elérni – állítólag ezért is döntött úgy a Honda vezetősége, hogy a projeket leállítja, és az itt lekötött szellemi kapacitást másutt alkalmazza.

A japán gyártó ugyanakkor nem hagy fel a robotika és a mesterséges intelligencia kutatásával – olyannyira nem, hogy távlati terveikben a bevételeik egyharmadát ettől a területtől várják – de valószínű, hogy a jövőben emberszerű robotok helyett inkább önműködő célszerszámokra számíthatunk a vállalattól, amilyen az idei CES-en bemutatott 3E-X18 sorozat önvezető kerekesszéke, vagy kvadja.