Elkészült a pályára alkalmas Tesla

2018.06.30. 17:30

Több éves csúszással, de úgy néz ki, végre tényleg elindul a zárt karosszériás elektromos autók bajnoksága.

spv+bcn+car+front+track

Nem véletlen ez a távolságtartó megfogalmazás, hiszen az Electric GT bár egyelőre csak Teslákkal startol, a hosszútávú cél az, hogy minél több márkát bevonjanak a bajnokságba.

Egyelőre azonban márkakupaszerű lesz a felhozatal, 10 csapat 20 alaposan átalakított Tesla Model S P100D-je vesz majd részt a bajnokságban. A Model S-ről már számtalanszor kiderült, hogy a gyárilag beépített korlátozó mechanizmusok miatt alkalmatlan pályára, de ezeket az autókat most rendesen felkészítették a nyúzásra.

A felszárnyazott, bukócsövezett, 778 lóerős elektromos pályaautó 25%-kal lett könnyebb az utcai változatnál, így 2,1 másodperc alatt futja a 0-100-at, a végsebessége pedig 255 km/h körül van. Becslések szerint versenytempóban 90 kilométeren keresztül bírják majd az autók egy töltéssel, ami azt jelenti, hogy a Hungaroringen nagyjából 20 kört tudnának megtenni vele.

Ez már hagyományos túraautó távnak tekinthető, de Magyarországra egyelőre nem jön az Electric GT. Most, hogy már kész a pályára alkalmas autó, biztosra veszik, hogy el fognak tudni indulni 2019-ben egy nagyjából 10 fordulós bajnoksággal. A dátumok közül egyelőre csak az utolsó vallelungai futam biztos, amit októberben fognak megrendezni.