Rakodóudvaron zúzott Ken Block

2018.07.11. 16:54

Nem Ken Block az első, aki a Donut Garage rakodóudvarán pörög helyben egy ijesztően erős autóval. És nem véletlen, hogy a Yardkhana nevű videóhoz egy lényegében már elhasznált versenyautót hoztak.

Ken Block videóiban amúgy sem ritka, hogy szűk helyeken csúsztatja az autóját keresztbe, de ezúttal olyan kis helyre kényszerült, ami kifejezetten veszélyesnek tűnik. A rakodóudvar hosszában sem igazán tágas, keresztben pedig egyértelműen Y fordulót kíván egy átlagos sofőrtől, az igazi kihívás azonban a rámpán való felhajtás, és a fánk-rajzolás a még keskenyebb felső szinten. Ez már Kennek sem ment csont nélkül, oda is csapta rendesen a Fiestát. Szerencse, hogy félretaposott, régi versenygépet vitt magával. Az öreg ralikrossz-Fiesta kétliteres motorja nem is volt csúcsra járatva – állítólag most épp 650 ló körül van, mert legutóbb nem versenyzésre, hanem videó-forgatásra használták, ahol fontosabb a kontrollálhatóság, mint a nyers erő.

A végére meg is sérült annyira, hogy ne legyen érdemes tovább forszírozni: a futóművet viselte meg az elakadás a rámpán, és a váltóból folyt el némi olaj – elképzelhető, hogy ez egyben a régi gép utolsó szereplése is volt. Ken Block mindenesetre ismét bizonyította, hogy bár csak hobbi-versenyző, látványosan vezetni nagyon tud, akár egy ilyen zsebkendőnyi területen is.