Még az idén kidobja régebbi autóit a DS

2018.07.12. 15:33

Viszonylag lassan megy a DS önállósításának folyamata, mivel lassan érkeznek az új márkanéven bemutatott modellek. A márka vezetése azzal gyorsítaná fel a dolgot, hogy eltünteti a kínálatból a Citroënként bemutatott típusokat. A DS 3-as utódját nemsokára bemutatják – itt látható is, hogy milyen lesz – a DS 4 és a DS 5 azonban egyelőre utód nélkül tűnik el a kínálatból az év végén.

A kínálatot átmenetileg a régi DS 3 felfrissített változata alkotja majd, új elektronikával és dízelmotorok nélkül, valamint a DS 7 Crossback, amely már az idei év első felében is az eladások mintegy negyedét adta. A számokat nézve valószínű, hogy a DS 4 és a DS 5 nem fog igazán hiányozni: az előbbiből kevesebb, mint 12 ezer, az utóbbiból alig több, mint 5700 példányt vásároltak tavaly, és az idei első félév eredményei még gyengébben sikerültek. A márkát még mindig a hármas viszi a hátán, bár tavaly már abból is csak 27 ezret tudtak eladni Európában, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy a kilenc éves típuson már látszik, hogy nem a legfrissebb divatot képviseli.

A DS jelenleg épp a kereskedőhálózatának önállósításával van elfoglalva, de érdemi növekedést addig nemigen várhatnak, amíg fel nem frissítik a teljes kínálatot. Erre előreláthatólag a következő három-négy évben kerülhet sor, és a nagyrészt még ismeretlen új típusok igen lényegesek lesznek a márka jövője számára, hiszen ezeken múlik, hogy a DS névhez milyen arculat társul majd a vásárlók fejében.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.