Megvan, mit tud majd az új villanyos Audi

2018.08.11. 15:21

Bár a hivatalos bemutatóig még van egy hónap, az Audi egész sokat elárult az új E-Tronról. Például azt, hogy hatótávban és teljesítményben nem fogják túlfejelni a két nagy konkurenst.

Azt már egy ideje tudjuk, hogy az E-Tron lesz az első sorozatgyártott autó, ami oldalsó türkök helyett kamerákat használ majd. Egy igazi figyelemfelkeltő extra, amivel a németek villanyosa le is tudta az előkampányt, de most elárulták az igazán fontos részleteket is: szinte mindent a teljesítményadatokról.

Mint kiderült, az Audi is egy kétmotorossal száll be a villany-SUV-zásba. A két tengelyt hajtó egy-egy villanymotor összesen 355 lóerőt tud majd 561 Nm nyomatékkal. Legalábbis alaphelyzetben, mert sportmódba rakva 402 lóerő és 664 Nm a két kulcsadat, de azt egyhuzamban csak nyolc másodpercig bírja, ami kábé egy hosszabb előzés.

Az már a teljesítményből látszik, hogy az Audi nem akar ki az erősebbet játszani a direktkonkurensekkel. A Tesla Model X csúcsmodellje 700 lóerő fölött tud, a Jaguar I-Pace is tud 400-at, a villanyautóknál (még az SUV-knál is) fontos meccsben, 0-100-as sprintben pedig mindkettő nagyon elveri: az I-Pacee 4,8 másodperc alatt tudja, a csúcs-X három alatt, míg az E-Tronnak hat másodperc is kell. 

Hatótávban állítólag nagyjából ott jár majd, ahol a konkurencia (Model X: 400-480 kilométer; I-Pace: 480 kilométer), a 95 kWh-s akkucsomagjával 400 kilométert tud majd WLTP-mérés szerint. Az E-Tron nagy erőssége lehet viszont a hatékony energia-visszatermelés. Van abban valami jelképes, hogy az Audi a sajtóanyag fotóját Pikes Peak-en lőtte, azt mondják ugyanis, hogy a coloradói hegyről lefele menet közel annyi energiát nyertek vissza a tesztautók 31 kilométeren, mint amennyi ekkora távolság megtételéhez kell. Igen ám, de ott 1900 méter szintkülönbséget tudtak le ezalatt, ami messze nem egy átlagos élethelyzet.

A rekuperítív fékrendszer amúgy 0,3 g-s lassulásra képes felengedett gázgyorsító pedálra, azaz az E-Tron is elvezethető lesz  egy pedállal, a fék érintése nélkül a normál közlekedés nagy részén.  

Szeptember 17-én jön a hivatalos premier San Franciscóban, ott még kiderülhet ez-az, 2019 elején pedig már megindulnak az első leszállítások az E-Tron első megrendelőinek.