A Logan beelőzi a Maybachot

2018.08.17. 11:39

A Logan szedán terepjárós fazonú, körbeműanyagozott változata Moszkvában jelenik meg először Renault jelvénnyel, azaz korábban lesz belőle szériamodell, mint a Maybach hasonló ötleten alapuló Ultimate Luxury tanulmányából.

A cégcsoportnál nem ez az első alkalom, hogy hasonlóval próbálkoznak. A szintén Renault irányítás alatt működő Lada még tavasszal mutatta be először a Vesta Cross Sedan elnevezésű típusváltozatot. A lépcsős hátú Logan Stepwaynek sokkal több köze van a Ladához, mint gondolnánk, hisz mindkét modell ugyanott, az AvtoVAZ-nál készül az orosz piac számára, és műszaki szempontból is szoros rokonságban áll a két típus.

A körben elhelyezett fekete műanyag dekoráción kívül látható mértékű futómű-emelés különbözteti meg a Stepwayt a mezei Logantól. Kerek négy centivel, 19,5 centire emelték az autó hasmagasságát, így a burkolatlan út tényleg nem okozhat gondot még Oroszországban sem, ha nem túl egyenetlen. Összkerék-hajtás nincs, és motorból is csak 1,6 literes benzinest kínálnak, abból viszont rögtön háromfélét, 82, 102 és 113 lóerővel. Emellett váltóból is kétféle lesz, ötsebességes manuális, vagy fokozat nélküli automata.

A hivatalos bemutatót a Moszkvai Autószalonon tartják augusztus 29-én, így legkésőbb a hónap végén kiderülnek a még hiányzó adatok, például hogy a Logan szedán terepjáró változatáért mennyit kérnek majd Oroszországban.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.