A gyalogosok okozzák az önvezetés kudarcát?

2018.08.19. 09:44

Meglepően érdekes véleménnyel állt elő egy mesterséges intelligencia-alapú technológiák fejlesztésével foglalkozó informatikus, vállalkozó.

Andrew Y. Ng szerint az önvezető autók közlekedése biztonságosabbá válna, ha a gyalogos közlekedőket felhívnánk arra, hogy kiszámíthatóan és szabályosan közlekedjenek. A kijelentésre sok kutató úgy reagált, hogy Ng csupán azért próbálja megváltoztatni az önvezető autókhoz való hozzáállást, hogy megkönnyítse a munkáját.

Ng azzal érvelt, hogy az elmúlt századokban az új közlekedési eszközökkel az emberek többször is változtattak már a szokásaikon. Példaként felhozta, hogy azt is megtanultuk, hogy a vasúti síneken nem szabad tartózkodni és azt is, hogy ha egy iskolabusz megáll egy megállóban, számítani kell arra, hogy gyerekek léphetnek az úttestre.

Érdekesen alakul az önvezető autók karrierje. Míg a Tesla Autopilot névre keresztelt fél-önvezető rendszere az első hónapokban hibátlanul működött, a 2015-ös bevezetés óta eltelt időszakban több halálos baleset is köthető a technológiához. Legutóbb a Consumer Reports számolt be arról, hogy a technológiák magas hibaszázaléka miatt a vásárlók egyelőre nem bíznak a rendszerekben. A BMW azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy sohasem jön el az önvezető autók kora.