Kidob néhány Golf változatot a VW

2018.09.03. 11:28

A brit Autocar információi szerint pillanatnyilag csak az ötajtós helyzete biztos, a többi változat meg is szűnhet a Golf jövő tavaszra várható modellváltásával.

Az már biztos, hogy a Volkswagen 2019 júniusában kezdi forgalmazni a VIII-as Golfot, de úgy hallani, sokkal kevesebb karosszériaváltozat készülhet, az is lehetséges, hogy csupán egyféle Golfot árusítanak majd. A háromajtós kivitel eltűnése nem igazán meglepő: egyre kevesebb ilyen autót adnak el manapság, így sok más konkurens kompakt modellnél is megszüntették. Nincs háromajtós a Renault Mégane-ból és a Ford Focusból, a VW pedig a Polo háromajtós kivitelét nem készítette el a legutóbbi modellváltásra.

Ennél valamivel nagyobb meglepetés az a hír, hogy a Variant, azaz a kombi kivitel is hiányozhat a palettáról. Ez azért meglepő, mert a kompakt kombik Európában elég népszerűek voltak eddig, és a puttonyos Golf a maga 605 literes csomagterével kifejezetten a tágasabbak közé tartozik. A Variant sorsával persze az emelt futóműves Altrack kivitel sorsa is kérdésessé válik, ahogy a háromajtós megszűnésével eltűnhet a kínálatból az alkatrészeire épülő kabrió is.

Úgy tudjuk, az új Golf vagy 50 kilogrammal lesz könnyebb a jelenleginél, annak ellenére, hogy a szélessége, a hossza és a tengelytávja is tovább növekszik. Természetesen ez is a szabvány MQB alkatrész-rendszerre épül. A fejlesztések legnagyobb része egyébként a globális irányzatokat követi: a belső térben szaporodnak az érintésérzékeny kezelőfelületek – a brit lap szerint a német autókban szinte szabványnak számító fényszóró-forgókapcsolót is ilyenre cserélik – a motorválasztékban pedig feltűnnek az enyhe hibrid, és hengerlekapcsolásos turbós benzinmotorok.

Állítólag a kétliteres TDI motorból készül a következő generáció 135 és 200 lóerő közti teljesítményszinten, amely tisztább és takarékosabb lesz, ám kisebb dízeleket a konkurenciához hasonlóan nem fejleszt már a VW sem.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.