Hamar nyúlnak a Hyundai i30-hoz

2018.09.06. 15:19

Az autógyártásban nagyon erős szokásjog szabályozza a modellfrissítéseket. Három-négy évvel a premier után nyúlnak általában egy típushoz először, ha hamarabb kerül sor a frissítésre, akkor általában nem stimmel valami.

A Hyundai i30-nál pedig pontosan ez történik most: az ősbemutató után két év után érkezik a frissített kivitel, bár arra többféle magyarázat is létezik, hogy erre miért kerül épp most sor. A kézenfekvőbb az, hogy az Euro6d károsanyag-kibocsátási norma miatt: ez amúgy is a motorválaszték átdolgozásával jár, így egy füst alatt megejtik a modellfrissítést is. Ráadásul úgy alakítják át a formatervet, hogy az összes i30 változat megkapja a tavaly bemutatott Fastback változat orrát, azaz új alkatrészeket nem is kellett tervezni a típushoz.

A rosszmájú magyarázat az volna, hogy nem igazán lett népszerű az i30-as: az aktuális generációból tavaly csak 75 ezer fogyott Európában, és az idén sem látszik, hogy a negyedik modellváltozat, a Fastback révén nagyságrendileg nőtt volna a kereslet. Ez az eladási szint a fele-negyede annak, amit a piac meghatározó típusai hoznak, ami bőven elég ok lehet a sietségre.

Az új orrkialakítás mellett a motorválaszték megújítása a legfontosabb hír az i30 kapcsán. Átalakították a dízelmotor-választékot, az új 1,6 literes négyhengeresek 95, 116 és 136 lőerővel lesznek kaphatók, a fogyasztásuk pedig a karosszériaváltozattól függően 3,8 és 4,4 liter között alakul majd. A benzinmotor-választékon csupán annyit igazítottak, hogy mostantól ezeknek is része a koromszűrő, de ez a modern, közvetlen befecskendezéses turbómotorok esetében más gyártóknál is jellemző.

A megújított i30 sorozat október elején, a Párizsi Autószalonon mutatkozik be.