2018.09.12. 10:10

Az ML osztály utódját mutatja be a Mercedes, amellyel a tágas, hétüléses luxusterepjárók piacán igyekeznek nagyobb teret nyerni az olyan vetélytársakkal szemben, mint a BMW X5 vagy az Audi Q7.

Az első GLE lényegében az utolsó ML ráncfelvarrásával született, és vizuálisan a legkevésbé jól sikerült Mercedesek egyike volt, miután az ML érdekesebb részleteit leoptimalizálták róla. Ez az új GLE viszont friss forma, nagyszerűen illeszkedik az aktuális Mercedes kínálatba, kellemes arányú, ugyanakkor a részleteiben sem unalmas. Belül még mindig a négy éve bemutatott S osztály stílusa uralkodik, beleértve a teljesen LCD kijelző alapú műszerfalat, amely lassan a teljes Mercedes kínálatot jellemzi.

A GLE hosszú ideje az első olyan modell a Mercedesnél, amelyet csak benzinmotorokkal mutatnak be, a dízeleket egyszerűen kihagyták az induló kínálatból. Talán ezért is lehet, hogy első körben csak kétféle változatot mutattak be, a GLE 350-be 255 lóerős kétliteres, négyhengeres turbós benzinmotor kerül hátsókerék-hajtással és kilenc fokozatú automata váltóval kombinálva. Az összkerék-hajtás itt is elérhető, de csak felárért.

A 450-es viszont eleve csak összkerék-hajtású modellként lesz elérhető. Ebbe a Mercedes új, soros hathengeres motorját építik enyhe hibrid hajtással. A benzinmotor csúcsteljesítménye itt 367 lóerő, a maximális nyomatéka pedig 500 Nm, ehhez tesz hozzá a villanymotor még 22 lóerőt. A menetdinamika is ennek megfelelő: ez a kivitel akár 6,6 másodperc alatt elérheti a 100 km/h-t.

Az újdonságot már az MHA (Modular High Architecture, azaz moduláris magas szerkezet) platformra építették, amelyet kifejezetten a Mercedes SUV-ok számára fejlesztettek ki, a hosszmotoros Mercedesek szabvány alapstruktúrája, az MRA alapjaira. Az új GLE ránézésre is nagyobbnak tűnik, mint az elődje, és az adatok alapján is nőtt, legalábbis a tengelytáv 8 centivel lett hosszabb. A teljes hossz növekedésének mértékét nem közölték, de 10-12 centi körülre becsülhető.

Az új terepjáróhoz a Mercedes légrugós futóművének egy új változatát kínálja majd, amelynél kerekenként külön szabályozzák a rugózás és a lengéscsillapítás pillanatnyi paramétereit. Ezzel állítólag jobban csökkenthető a karosszéria bólintó és billenő mozgása, mint a korábbi megoldások bármelyikével.

Egyelőre számos részlet akad, amelyről a Mercedes még nem beszélt, de valószínű, hogy ezekre is fény derül a Párizsi Autószalonon október elején, ahol először mutatják meg az újdonságot élőben.