Két új, sportos autót mutatott a Škoda

2018.10.01. 14:26

Meglepő, milyen kétarcúra sikerült a Škoda őszi újdonság-párosa: míg a Vision RS egyértelműen a jövő felé mutat, a Kodiaq RS mintha évekkel ezelőttről maradt volna itt. A sportos dízel-SUV a divat gyors változásának áldozata, bár az az érzésünk, néhány ezret így is eladnak majd.

A Kodiaq RS tulajdonképp nem igazi meglepetés: a Škoda már a nyáron lelőtte a poént, amikor a Nürburgringen állítottak fel vele rekordot. Már akkor kiderült, hogy a VW legerősebb kétliteres dízelmotorja, a két turbós 240 lóerős változat kerül bele, amellyel 7 másodperc alatt gyorsulhat százra, a végsebessége pedig 220 km/h, ami egy ekkora batártól tényleg nem rossz eredmény. Sabine Schmitz júniusban be is ment vele a Nordschleifén tíz perc alá, így mostanra nem maradt sok meglepetés, ha csak az nem, hogy milyen a sportos Kodiaq mintázat nélküli fényezéssel. Vizuálisan nem nagy szám, a fekete hűtőrács, az átalakított alsó légbeömlő és a 20-as felnigarnitúra egy kicsit vagányabbnak mutatja ugyan, belül meg már képernyő van a műszerek helyén is, de sportkocsi így sem lesz belőle.

A lényeget a Škoda igazgatója, Bernhard Maier fogalmazta meg, mondván, hogy ez itt az SUV kínálat csúcsa. Ugyanakkor érződik rajta, hogy az egész ötlet még a VW dízelbotránya előttről származhat, hiszen manapság az autógyártók inkább kihagyják a dízelmotort, akkor is, ha így alig marad valami a kínálatban, annyira rossz már a szó hangzása is.

Talán ennek ellensúlyozására tették mellé a Vision RS-t, amelyről nem is titkolják, hogy a következő Rapid előfutárának szánják. A világító hűtőrácsú modell a méretei alapján a VW Golf Skoda-jelvényes testvére, olyan formai megoldásokkal, amelyek még a cseh márkánál is újak. Belül viszont a Golf GTE hajtásrendszerét találjuk, 1,5 literes 150 lovas benzines turbómotorral és 101 lóerős villanymotorral. Az összteljesítmény 245 lóerő, az autó így 7,1 másodperc alatt érheti el a százas tempót, miközben kifejezetten környezetbarát módon is használható: a gyáriak szerint 50 g/km a szén-dioxid-kibocsátása a WLTP ciklusban mérve is, és 60 km-t is elmehet villanyautó-üzemben.

Érdekes, hogy úgy néz ki, a Škoda a 4,36 méteres Rapid-utódot, amely a Vision RS-re hasonlít majd, állítólag a VW Polóhoz is használt MQB A0 platfomra építi majd, és nem a Golf alapjait adó sima MQB-re, pedig a többi adat – például a 440 literes csomagtér-méret is – arra utal, hogy ezt már teljes értékű családi autónak szánják, amely nem csak hosszában, de széltében is elég tágas. A platformválasztás oka valószínűleg az, hogy a majdani Rapidot így olcsóbb lehet gyártani, és készülhet ugyanott, ahol a tavasszal leleplezett Vision X szabadidőautó-tanulmány majdani szériaváltozata.

További cikkek a Párizsi Autószalonról

Talán nem elég drága a benzin?
Miközben a legnagyobb gyárak már kigurítanak egy-egy széria villanyautót, de a nagy lé a böszme SUV-kból van. Egy félreeső csarnokban viszont a mobilitás új, kísérleti módjai szomorkodnak.
Új BMW 3-as: ez tényleg ekkora?!
Hamarosan a 3-as BMW-kben is kötelező lesz a zölden világító EXIT tábla az ajtók fölé, olyan hatalmas a kocsi.