Egy Mercedes váltja le a benzines autókat?

2018.10.04. 10:19 Módosítva: 2018.10.04. 16:47

Nem kérdés, a Teslával szemben minden hagyományos autógyártó jelentős lépéshátrányban van, de ezzel egyre kevesebben törődnek. Sokkal fontosabb, hogy az olyan gigászok, mint a Mercedes, jelentős technológiai és fejlesztési eszköztárral vágnak az új korszaknak, és ha kell, almárka alá rendezik villanyautóikat.

Az EQ névvel mostantól többször fogunk találkozni, Párizsba például elhozták az EQC-t, amely egy rendesen megépített SUV, a régi NEDC mérési ciklus szerint akár 450 kilométer feltöltések közti hatótávolsággal, eléggé mercedeses, de azért egyedi megjelenéssel. A tengelyenként egy villanymotorral szerelt, összkerékhajtású villanyterepjáró több mint négyszáz lóerős, végsebességét mégis 180 km/órára korlátozták, hogy a 384 lítium-ion cellából összeállított, nyolcvan kilowattóra kapacitású akkupakk valóban teljesítse az élhetőség minimumát és a lehető legritkábban kelljen töltőre tenni az EQC-t. Gyorstöltéssel egyébként 40 perc alatt lehet elérni a nyolcvan százalékos szintet, ami, ha jól számolom, körülbelül 5-6 átlagos autó megtankolásának időszükségletét teszi ki. Az EQC-t jövőre kezdik gyártani, de 2020-tól fogják forgalmazni.

Kiváló ellenpont és nagyon jelenkori jelenség a Mercedes-AMG GT43 4Matic+ vagyis a jól ismert kétajtós sportkupé négyajtós verziója. Beleülve tűnik fel, hogy ez is apu autója, mint a Porsche Panemera, hiszen elsősorban a vezető környezetét alakították a maximális élvezethez, hátulról szinte nem is lehet kilátni belőle és csomagtere is csak jelzésértékű. A lényeg a motortérben van, mert bár a 43 nem a csúcsverzió, ez a hathengeres turbós benzines is 367 lóerős, az autó összkerékhajtású, kevesebb mint öt másodperc alatt gyorsul százra és végsebességét nem korlátozták, az több mint 280 km/óra. 

Fogalmam sincs, hogy a kínai fanatikusokon kívül ki vesz a miniszedánt, és milyen előnyei vannak a Párizsban debütáló, lépcsős hátú A osztálynak a már kapható ötajtóshoz képest. 420 literes csomagterének szája 950 milliméter széles, de látszólag nehezebben pakolható mint az ötajtósé, az utastér variálhatósága is korlátozott és 183 centimmel nem tudok benne hátul felegyenesedve ülni, mert nem férek el az ereszkedő tetőívtől. 

A négyajtós A osztály egyelőre egy 163 lóerős, négyhengeres turbós benzines (A200) és egy 116 lóerős dízelmotorral jelenik meg, ez lesz az A118d. Mindkét verzióhoz ugyanazt a hétfokozatú automata váltót társítják, és a típust nem csak Németországban, de Mexikóban is gyártják majd. 

A világpiac szempontjából fontosabb újdonság a GLE, vagyis a Mercedes luxus-SUV-jének vadonatúj generációja. Az autó elég nagyot nőtt, hiszen a 2995 milliméter tengelytáv kerek nyolc centivel haladja meg az elődét, és még meglepőbb, hogy a felárért most először három üléssorral kínált terepjáró második sorában hét centinyi lábtér-többletet kínál, illetve több mint három centit nőtt a fejtér is. A második sor ülései elektromosan állíthatók hatféle módon, és szintén villanymotorok segítik az üléssor mozgatását akkor is, amikor a leghátsó sor utasai be- vagy kiszállnak. 

Az új GLE sokkal harmonikusabb formájú autó, mint elődje, kevésbé agresszív, kecsesebbek a részletei, bár a C oszlop környékén kicsit elfogyott a szépérzék. Képzeljék, éppen ugyanígy történt az előző és az azt megelőző generáció esetében is, tehát ez hagyomány, stíluselem, nem hiba. Számos trükkel, például az újratervezett külső tükrökkel és a hátsó kerekeknél elhelyezett légterelőkkel sikerült 0,29-re csökkenteni a karosszéria légellenállási együtthatóját, így ez a Mercedes rekorder a maga szegmensében. 

A régi műszerfal két, 12,3 colos kijelzőre cserélődött, amelyeken többféle stílusban jelenthetnek meg a szokásos üzemi információk és a navigáció. Ottjártamkor a Mercedes embere éppen a jobb egyen demonstrálta a gesztusvezérlés működését, vagyis azt, amikor az embernek nem kell elhelyeznie újabb egytucatnyi ujjlenyomatot valamely fényes felületen ahhoz, hogy állítson egyet a rádión, a navigáción vagy az autó egyéb funkcióin. Elég ha integet, ezt meglátja a tetőbe épített kamera és már gördülnek is a szépen rajzolt menüpontok.

A navigációba kiterjesztett valóság képességet is programoztak, rávetíti a házszámokat és az iránynyilakat az élőképre, ha a megadott cím közelében járunk. A head-up display is lépett egyet: felbontását 720x240 pixelre emelték és színesben vetít a szélvédőre, mégpedig 45 x 15 centis képméretben. 

Az új Mercedes GLE első változata a 450 4Matic lesz, amelyben egy teljesen új fejlesztésű, turbós, soros hathengeres benzinmotort találunk, melynek 367 lóerős csúcsteljesítményéhez tisztességes, 500 newtonméter forgatónyomaték társul. A hajtásba besegít egy negyvennyolc voltos enyhe hibrid rendszer is, amely rövid ideig további 22 lóerőt és 250 newtonméter nyomatékot ad az összteljesítményhez, ezzel javítva a rugalmasságot és az emissziós értékeket. Fékezéskor és lassításkor ugyanez az indítómotor-generátor egység egy kisméretű akkumulátorba táplálja vissza az energiát, így a következő gyorsításkor az ismét kinyerhető, és a fenti előnyökön kívül érzékelhetően csökkenti a GLE fogyasztását. 

Az összkerékhajtás a később érkező négyhengeres motorok esetében fix ötven-ötven százalékos nyomatékelosztással dolgozik, míg a nagyobb motorok mögött többtárcsás kuplung osztja szét az erőt a tengelyek közt, azaz a hajtási arány szabadon változhat a tapadási viszonyoknak megfelelően. Az új GLE-hez felárért felezőváltót is kérhetünk, amelybe automatikus önzáró funkcióit építenek. 

Miközben a GLE alapáron hagyományos felépítésű, acélrugós felfüggesztéssel készül, felárért teljesen újratervezett légrugós futóművet kínálnak hozzá, melynek része az Active E-Body Control rendszer, amely kerekenként változtattatja a rugózási és csillapítási értékeket az útviszonyoknak megfelelően, és segít a karosszériadőlés kiküszöbölésében. A megoldás egyik előnye, hogy például nehéz terepen könnyebben átsegíthetjük az autót, ha egy-két kerék egyébként már a levegőben van. Ez a megoldás a negyvennyolc voltos elektromos hálózatot használja és kizárólag a hat- és nyolchengeres GLE-verziókhoz kínálják majd.

A Mercedes egyik legfontosabb modelljébe is bekerülnek azok az aktív menetbiztonsági eszközök, melyekkel nagyobb kényelemben és biztonságban kelhetünk át a dugókon. Az Acitve Distance Assist Distronic segítségével például nemcsak időben lassít az autó, hogy elkerülje a ráfutásos baleseteket, de az adatkapcsolattal szerzett forgalmi információkat felhasználva már akkor 100 km/órára csökken a GLE sebessége az autópályán, amikor még nem is közelítünk a sor végéhez, így az autó két lépésben készül fel a balesetveszély elkerülésére. 

A GLE-t, csakúgy mint elődjét, az Egyesült Államokbeli Alabamában gyártják majd, és ott, illetve Európában is jövő év elején érkezik meg a kereskedésekbe. 

További cikkek a Párizsi Autószalonról

Talán nem elég drága a benzin?
Miközben a legnagyobb gyárak már kigurítanak egy-egy széria villanyautót, de a nagy lé a böszme SUV-kból van. Egy félreeső csarnokban viszont a mobilitás új, kísérleti módjai szomorkodnak.
Új BMW 3-as: ez tényleg ekkora?!
Hamarosan a 3-as BMW-kben is kötelező lesz a zölden világító EXIT tábla az ajtók fölé, olyan hatalmas a kocsi.