BMW motort kapnának a legerősebb a Jaguarok?

2018.10.11. 15:33

Az új Euro6 változat bevezetése kapcsán már írtunk róla, hogy a Jaguar motorválaszték egy jelentős részét már nem korszerűsítik, inkább kikerülnek az európai kínálatból. Ám vannak típusok, amelyekhez az Ingenium motorcsalád hathengeres változata sem feltétlen lesz elegendő.

Ilyen az F-type sportkocsi, amelynek az utódjához nem ártana egy erősebb, mondjuk V8-as motor, de a régi, még a Fordtól örökölt kompresszoros ötliteres már nemigen felel meg erre a célra. Hosszú távon persze úgyis elmos mindent a villanyautó-forradalom, a Jaguar-Land Rover legalábbis erre költ elsősorban, de lesz egy átmeneti időszak – ahogy most állnak a dolgok, még vagy 8-10 év – amíg szükség lesz még a régi megoldásokra. A brit autógyártónak viszont nemigen férne bele egy újabb motorfejlesztési program, méghozzá kifejezetten a drága, és így viszonylag kis számban eladható modellek számára.

A Car Magazine híre szerint a megoldás az lesz, hogy a BMW 4,4 literes turbómotorját veszik meg, és építik egyebek közt az F-type következő generációjába. A korszerű biturbó V8-asból simán kihozható hatszáz lóerő – valószínűleg több is, ha szükséges – és mivel a BMW elég nagy számban gyártja, így nem lesz nagyon drága sem. A V6-os és V8-as motorok a Jaguarok és Land/Range Roverek számára eddig a Ford walesi motorgyárának egy különálló részében készültek, de egyrészt ez a megoldás nem volt igazán gazdaságos, másrészt az AJ motorsorozat mostanra lényegében fejlesztési tartalékai végére ért.

A következő F-type-ból állítólag már lesz tisztán elektromos változat, két nagy teljesítményű villanymotorral és egy minimum 100 kWh-s akkumulátorral, de egyelőre a benzines változat kifejlesztése is elkerülhetetlennek látszik.