A BMW-nek saját gyára lesz Kínában

2018.10.13. 08:43

Korábban csak úgy gyárthatott külföldi cég autót Kínában, ha vegyes vállalatot alapított egy helyi céggel, és ebben a kínai partnernek volt nagyobb a részesedése. Ám ezt a korlátozást az idén eltörölték, és az így feltáruló kapun a BMW lép be először.

A BMW úgy döntött, 70%-ra növeli a részesedését a BMW Brilliance Automotive nevű cégben. Ezzel párhuzamosan 3 milliárd euró kínai befektetéséről is határoztak: ebből új üzemeket és gyártósorokat állítanak fel, új típusok gyártását kezdik meg a következő évek során. A megállapodás része az is, hogy a BMW és a Brilliance közti szerződést 2040-ig meghosszabbították, azaz a két cég a következő 22 évben még biztosan együtt gyárt majd BMW-ket Kínában.

A célok közt szerepel, hogy a jelenlegi, évi 400 ezer autó előállítására alkalmas gyártóbázist alkalmassá teszik évi 650 ezer autó legyártására. Jelenleg két üzemben gyárt autókat a vegyes vállalat: Dadongban az X3-as és az 5-ös sorozat, Tiexiben az 1-es, a 2-es Active Tourer, a 3-as sorozat és az X1-es készül. A tervek szerint ez utóbbi üzem kapacitását megduplázzák, és innen látják majd el az egész világot elektromos iX3-asokkal.

Az, hogy a BMW az elsők közt növelte 50% fölé a részesedését egy kínai vegyes vállalatban, valószínűleg annak is köszönhető, hogy helyi partnerük, a Brilliance egyike a kevés magánkézben levő kínai autógyártónak.