Megmutatták az új Audi R8-ast

2018.10.24. 13:52

Lehetséges, hogy ez lesz az utolsó Audi szupersportkocsi, de több mint valószínű, hogy a VW csoporton belüli átszervezések után az utolsó, amelyet Lamborghini technikára építenek. Ezúttal azonban épp csak igazítottak a középmotoros modell megjelenésén.

Tulajdonképp a változó márkaarculathoz igazították az R8-ast, ahogy a Párizsban kiállított versenyautó láttán már sejthető volt. Új a hűtőmaszk, szélesebb, alacsonyabb, kevésbé sarkos és a tetején elhelyezett három slicc miatt jobban elkülönül a csomagtérfedéltől. Változtak még az oldalsó légbeömlők, elhagyták belőlük a két jellegzetes lamellát, a fényszórókból pedig eltűnt az alsó LED-kontúr. Így, bár kevés alkatrészen változtattak, elég sokat változott az autó karaktere.

Műszaki szempontból inkább csak áthangolásról lehet beszélni, mint alapos átalakításról: az 5,2 literes V10-es motor alapváltozata 30 lóerővel és 10 Nm-rel ad le többet, azaz a csúcsteljesítmény 570 lóerőre, a maximális nyomaték 550 Nm-re nőtt. A Performance kivitel is erősödött, a többlet itt 10 lóerő és 20 Nm, azaz 620 lóerőt é s 580 Nm maximális nyomatékot lehet előhozni a motorjából a gázpedál padlóig taposásával. Az előbbi 3,4 másodperces gyorsulási időre és 324 km/h-s végsebességre elegendő, az erősebb változat pedig 3,1 másodperc alatt ugrik százra és 331 km/h-val száguldhat. A motoron kívül az elektronika programozásán is változtattak – az új ABS és ESC szoftver révén például sikerült javítani a fékezési tulajdonságokat, 100 km/h-ról álló helyzetbe lassítva másfél métert, 200-ról megállva 5 métert csökkent a fékút.

Akik a frissítés idejére várták az új, kisebb motorú alapváltozat bemutatását, ismét csalódni fognak, ilyen ugyanis továbbra sem készül. Ha a VW csoport átalakulását nézzük, valószínűleg már nem is fog: ha lesz is az R8-asnak utódja, vagy következő generációja, azt várhatóan már a Porsche segítségével, más műszaki alapokon fejlesztik majd. Így egyre valószínűbb, hogy a jelenlegi generációból már nem készítenek más változatot, a V10-es marad az R8 egyetlen motorja.