Megmutatták az új nép-Škodát

2018.10.24. 16:21

Még az idén bemutatják az új Škoda típust, amely a Rapid helyére érkezik, de annál célszerűbb lesz, legalábbis a gyáriak ígéretei szerint. A képeken és a gyári filmen láthatjuk is mozgás közben, és bár a részleteket egyelőre hatékony álcafóliával igyekeznek leplezni, a lényeg, az autó mérete, jellege kivehető.

Annyi ezekből mindenképp jól látszik, hogy a négy méternél hosszabb modell messze nem lesz olyan sportos kiállású, mint a Vision RS tanulmány volt. Ehhez nyilván hozzájárulnak a kisebb kerekek és az aktuális Octaviáéra jobban emlékeztető orrkialakítás, amely egész jól kivehető az álcázás ellenére is. Lényegében olyan, mintha a korábbi Rapid Spaceback receptjét egy az egyben megtartották volna – az az autó lényegében egy hosszabb tengelytávú és hátsó túlnyúlású Fabia – csak a durván fél számmal nagyobb MQB A0 platformon a végeredmény közelebb állna egy használható átlag családi autóhoz.

Néhány adatot is nyilvánosságra hoztak: a Scala hossza 4,362 méter lesz, a szélessége 1,793 méter, a magassága pedig 1,471 méter. Ezekkel az adatokkal, főleg a közel kilenc centivel növekvő szélességgel már inkább sorolható a kompakt kategóriába – ahonnan az Octavia már igencsak kilóg felfelé – és a 2,649 méteres tengelytáv is arra utal, hogy belül bőségesen lesz elegendő hely egy négyfős család utaztatásához. A 467 literes csomagtartó sem számít kicsinek, főleg ha azt nézzük, hogy a VW Golf csomagtere bő hetven literrel kisebb.

A Scala természetesen a szanvány Volkswagen motorpalettát kapja: ezres háromhengeres turbós benzinest 95 vagy 115 lóerővel, 1,5 literes TSI-t 150 lóerővel, 115 lovas 1,6 literes dízelt, illetve az ezres turbós benzinmotor gázzal is üzemelő, 90 lóerős változatát választhatják majd a vásárlók.

Hogy pontosan mikor tervezik rendesen megmutatni az autót, azt egyelőre nem árulták el, de az évből már nincs sok hátra: ha a Škoda betartja az ígéretét, hogy még az idén leleplezi az új Scalát, akkor bő két hónap, és nem maradhatnak titkaik a típussal kapcsolatosan.