Megvolt az első nyereséges negyedév a Teslánál

2018.10.25. 12:52

A Tesla Model 3 gyártásának beindítása lényegében a tönk szélére sodorta a Teslát, de úgy néz ki, a krízishelyzetet sikerült kezelni. A legkisebb típusból 4300 készül egy héten – még mindig kevesebb, mint a tervezett 5000 – és szigorú költségcsökkentéssel sikerült 20% fölé növelni a gyártáson keletkező bruttó nyereséghányadot.

10030567

További jó hír, hogy növekedett a vállalt készpénz-tartaléka mintegy 731 millió dollárral, így ismét 3 milliárd körül van, azaz a cég működése jelenleg nincsen közvetlen veszélyben. Még hallani logisztikai problémákról, ugyanakkor állítólag sikerült jelentősen növelni a házhoz szállított autók mennyiségét. „A legnagyobb előrelépést a direkt kiszállítások számát tekintve értük el. Úgy véljük, a házhoz szállítás mind költségek, mind a vásárlók elégedettsége szempontjából a legjobb megoldás.”

Összességében úgy tűnik, sikerült túlélni a Tesla eddigi legnagyobb válságát: most már látszik esély a hosszabb távú nyereséges működésre. Ezt jelzi az is, hogy akad olyan jelentősebb tőzsdei befektető, amely eddig a részvények árfolyamának csökkenésére játszott, de a napokban az árfolyam növekedésére kezdett játszani.