Rikító színekkel próbálják eladni az X osztályt

2018.11.06. 15:09

Az átdolgozott Nissan Navaráért a Mercedes már kapott hideget és meleget egyaránt: randán beszólt a konkurencia is, és a sajtó reakciója sem volt egyöntetűen pozitív. Talán ezért találta ki egy müncheni kereskedes az X² felszereltséget, amelyhez néhány szokatlan extrát is kínálnak.

Az egyik ilyen az egyedi szín csomag: a vevő közel százféle árnyalatban rendelheti meg az X osztályt. Ez ugyan már rég lehetséges – a Lancia Ypsilont már 1995-ben lényegében akármilyen színben meg lehetett rendelni – de a gyártók ritkán élnek a lehetőséggel, mivel igény nemigen mutatkozik. A vevők zöme színtelen – fekete, szürke, fehér – autókat vásárol, és aki nem, az is megelégszik általában a néhány alapszín egyikével. A Mercedes kereskedő sem fényezteti át az autókat, helyette profi fóliázást kínálnak. Ennek a megoldásnak az előnye, hogy a merész szín viszonylag egyszerűen eltávolítható, és még némi védelmet is nyújt az eredeti festésnek, a hátránya viszont, hogy 4165 eurót, azaz 1,34 millió forintot kérnek érte.

A másik érdekes lehetőség az off-road csomag, amely lényegében új kerekeket jelent: a fekete, 18-as alufelnikre szerelt 265/60-as Mickey Thompson Baja STZ gumik vagy 8 centit emelnek az autó hasmagasságán, így jelentősen javítják a terepjáró képességeket, persze az épített úton mutatott úttartás és vezethetőség rovására. Ez a csomag sem olcsó, 5056 euróba, vagyis 1,63 millió forintba kerül, de – ahogy a másik csomag esetében is – nyilvánvaló előny, hogy a terepkerekekre is gyári garancia jár.

Az X² most még nem valódi gyári lehetőség, csak Münchenben érhető el, de az az érzésünk, ha beválnak ezek az egyszerű ötletek, a Mercedes akár át is vehet belőlük.