Biomega SIN: a legésszerűbb autó

2018.11.08. 11:21

Ha egyetlen szóval kellene jellemezni a SIN nevű elektromos járművet, azt mondanánk, spártai. Ha bővebben, azt mondanánk, olyasvalaki tervezte, aki nem igazán szeretné, ha használnák is. Pedig már a gyártásáról beszélnek, egy ilyen guruló koporsót állítólag hatmillió forint körüli áron tudnának adni.

Sok mindent megmagyaráz, hogy a SIN egy dán kerékpárgyártónál készült prototípus, és a Biomega alapítója szerint voltaképp egy fegyver a belsőégésű motorral hajtott autók ellen. Nyilván ennek jegyében született a terv, amely tényleg a modern fegyverek dísztelenül hatékony stílusvilágát hozza. Egy doboz négy keréken – mondhatni a járművek Glockja – karbonszálas műanyagból, feketére fújva, ahol magától nem lenne elég komor. A hasábot egy kicsit ugyan lekerekítették itt-ott, de a 15 kW-os agymotorokat tartalmazó kerekeket az alapformán kívül helyezték el. Így az utastér ugyan keskenyebb, mint lehetne, de a közlekedés nyilván nem szólhat a kényelemről. Belül a fémcsövekből és hálóból szerkesztett ülések is ezt sugallják.

Az egyszerűség kétségtelen előnye, hogy a 200 kilogrammnyi, 20 kWh összkapacitású akkumulátorokkal együtt is csak 950 kilót nyom a jármű, és a 82 lóerőnyi összteljesítmény egész tisztességesen mozgatja: 13 másodperc alatt gyorsul százra, a végsebessége pedig 130 km/h. Így a kényelmetlen utazás legalább nem tart örökké. A 160 km-es elvi hatótávolság sem rossz, bár ma ennél a legtöbb elektromos jármű már többet kínál. A koncepció egyik érdekessége, hogy az akkumulátor kapacitása a csomagtartóban elhelyezett 2 kWh-s blokkokkal növelhető.

A Biomega 2021 és 2023 között szeretné elkezdeni a gyártást, bár addigra a mainál sokkal bőségesebb lesz a villanyautó-választék. Az az érzésünk, 20 ezer euróért, amennyiért a cég elektromos járművét kínálná, ennél sokkal barátságosabb lehetőségek közül válogathatunk majd, mint a spártai SIN.