Kiszivárgott képeken a legújabb Jeep

2018.11.15. 11:23

Az amerikai terepjáró-márka nem először használná a Gladiator nevet: 2005-ben így nevezték a Wrangler alapú pick-up tanulmányukat. Ezúttal azonban a szériamodell kapja a nevet, amelyről már néhány gyári kép is kiszivárgott.

A tavaly bemutatott Wrangler után a Gladiatoron kevés meglepő részlet akad: az egyetlen fontos eltérés a plató és a jóval hosszabb tengelytáv: ott, ahol a hosszabbik, ötajtós Wrangler tengelyvonala van, ott épp csak elkezdődik a pick-up platója. Így az arányok egy kicsit ügyetlenek, viszont a Wrangler jellegzetes stílusa és egy pickup célszerűsége együtt így is sokak számára vonzóvá teheti a típust.

Annyi már most kiderült, hogy az amerikai Gladiatort csak V6-os motorokkal gyártják majd, a 3,6 literes Chrysler Pentastar blokkal, illetve a háromliteres VM Motori EcoDiesel turbódízellel. Az is kiderült már, hogy az új Jeep terhelhetősége 725 kilogramm lesz – legalábbis a képeken látható hosszú kabinos kivitelé – vontatni pedig 3,5 tonnát lehet majd vele. Ezen felül az is kiszivárgott, hogy a típus gázlóképessége 30 hüvelyk, azaz bő 76 centi.

A Gladiator hivatalos bemutatóját a Los Angeles Auto Show-n tartják, méghozzá néhány napon belül. Akkor nyilván minden lényeges adat kiderül majd – talán azt is elárulják, hogy jön-e a típus Európába.