A Honda tényleg megcsinálja a retro-villanyautót

2018.11.23. 06:49

Bő egy éve, hogy bemutatták az Urban EV tanulmányt, és akkor azt írtuk, képtelenség, hogy gyártsák. Pedig úgy tűnik, komoly volt az ígéret, hogy a legelső Civic generációt idéző villanyautó 2019-ben szériagyártásba megy.

Na nem pont úgy, ahogy a 2017-es Frankfurti Autószalonon kiállították. A három ajtó nem célszerű, és nem is divat, ezt a Hondánál is jól tudják, ezért az álcázott prototípuson már öt ajtó van. Az óriási felniknek szintén menniük kellett, ám a lényeg, a 70-es éveket idéző egyszerű forma, a kerek fényszórókkal és trapézforma oldalablakokkal marad.

Azon sem csodálkoznánk, ha a Honda következő slágermodellje válna a típusból, hiszen ezzel ugyanazon az alapon lehet vevőket fogni, mint a Minivel és az 500-as Fiattal: egy ilyen forma érzelmeket fakaszt, és lassan a 70-es évek is megérett rá, hogy nosztalgiát keltsen.

A kisautó műszaki megoldásairól egyelőre nem tudunk sokat. A brit Autocar szerint közepes, 250 km körüli hatótávolságú elektromos hajtásláncot kaphat, amellyel már Észak-Amerikában is lehet esélye második vagy harmadik autóként. Az viszont nem valószínű, hogy készül belőle hagyományos benzinmotoros, vagy pláne dízel-kivitel, ennek megfelelően viszonylag magas ár várható, különösen a 4 méter körüli kiskocsik mezőnyéhez képest.